Egyre többen vannak és egyre hangosabbak azok, akik azt hangoztatják, hogy a koronavírus és a járvány valamiféle összeesküvés része vagy legalábbis nem jelent veszélyt. Tüntetésre készülnek a maszkviselés ellen, miközben minden eddiginél gyorsabban terjed a vírus hazánkban is.
Mindig is voltak persze olyan összeesküvés-hívők, akik a józan észt és a kézzel fogható bizonyítékokat elutasítva szembefordultak a tudományos kutatásokra alapozott tényekkel. Eddig azonban ezek többsége megmaradt az internetes fórumok vagy közösségi csoportok legmélyén, a mostani, a koronavírust vagy a védekezés fontosságát tagadó megnyilvánulások már emberi életeket is veszélyeztetnek.
A vírustagadók azt kérik, hogy október 30-án, pénteken mindenki dobja el a maszkot. Ez őrültség most, amikor egész Európában újra emelkedő szakaszában van a járvány! A magyar egészségügyet szerencsére felkészülten érte a járvány második hulláma, de az emberek életével játszik, aki tagadja a védekezést, és megalapozatlan álhíreket terjeszt.
Nemrég Orbán Viktor miniszterelnök is hangsúlyozta: ahhoz, hogy az országban ne kelljen a tavaszihoz hasonló korlátozásokat bevezetni, nagyban hozzájárul, hogy az egészségügy állja a sarat. Hangsúlyozta: a maszk szabályos viselésével állíthatjuk meg a járvány terjedését, emellett mindenkit arra biztatott, hogy éljen az ingyenes influenza elleni védőoltással.
Egész Európában brutális korlátozásokat vezetnek be: sok országban már az utcára is csak maszkban lehet kilépni, és kijárási tilalmat, közlekedési korlátozásokat vezettek be. Hogy ezt elkerüljük, hogy ne kelljen lezárni az országot, legyünk fegyelmezettek, tartsuk be a szabályokat, és ne üljünk fel az álhíreknek és az ostoba hangulatkeltésnek!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.