AktuálisHorn Gyula mellett lábadozik Martonyi A Honvédkórház VIP-részlegén, Horn Gyulával azonos épületben lábadozik Martonyi János. A külügyminiszter állapota hétpecsétes titok, ahogy az is: napok múlva már elhagyhatja a kórházat.
AktuálisBotrány a kórházban: rákos betegek halálára fogadnak Beteges, mi mindent megtesznek az emberek, hogy egy kis pénzhez jussanak. Egy tajvani kórházban nagyban űzik az ipart: orvosok, nővérek, sőt, olykor még a betegek hozzátartozói is fogadnak, mikor hal meg egy rákos páciens.
Test és lélekJövőt olvas a bölcs Matt Az ellentétek mágiájának megalkotójaként váltam ismertté, de tisztán érzőmédiumként cigánykártyával és ingával is jósolok – mondja Matt, a jós, aki ma két teljes órán át normál díjas telefonszámon válaszol olvasóink kérdéseire.
SportPars Krisztián minden sporttársának kívánt Az előző év sikeres volt a magyar sport számára, a londoni olimpián jól teljesítettek versenyzőink, na de mit kívánnak egymásnak 2013-ra? Erre voltunk kíváncsiak.
AktuálisFelakasztotta magát a mosdósi kórházban A Sonilne.hu információ szerint egy beteg önkezével vetett véget az életének vasárnap az egészségügyi intézményben.
AktuálisValóra vált a rémálma a fogorvosnál Egy svéd asszony fogászati kezelés közben lenyelte a fúrófejet, mert az kilazult. Egy hónapig lábadozott miután eltávolították a tüdejéből.
AktuálisRákos daganat nőtt ki a cigarettából – videóval Sokkoló reklámot készített egy anti-dohányos szervezet. Nagy-Britanniában hatalmas felháborodást keltett a kisfilm.
AktuálisMi fizetjük a bank terheit Számos változás lesz az adózás terén 2013-ban. Az alábbiakban azokat gyűjtöttük össze, amelyek a legtöbb embert érintik. Ami biztos: a cafeteria még mindig kedvező lesz, ám a bankokra kivetett pénzforgalmi adót mi fizetjük meg.
AktuálisDurva: begyógyszerezték egy pszichopata helyett Az ausztrál férfit a rendőrök összekeverték egy pszichiátriáról szökött beteggel, és a kórházban telenyomták gyógyszerekkel, mielőtt kiderült volna a tévedés.