AktuálisÖnmagukat jelenthetik fel a halott fiukkal élő szülők Akár börtönbe is kerülhet az az édesanya, aki hat évig őrizte, etette, gondozta fia holttestét. Igaz, ehhez saját családjának kellene feljelentenie kegyeleti jog megsértése miatt. Kérdéses, ki temetteti el Attila maradványait, hiszen a család...
AktuálisCsányi beteg, ezért adta el a részvényeit A Mno.hu szerint a OTP elnök-vezérigazgatója visszavonulására készül egészségügyi problémai miatt. Ezért adta el a részvényeit.
AktuálisMeghökkentő balesetet élt túl a nő Csodával határos módon karcolásokkal megúszta súlyosnak tűnő sérülését egy nő, amelyet akkor szerzett, mikor az őt szállító mikrobusz karambolozott Dél-Kínában. Ő pedig – mivel nem volt bekötve – átzuhant a szélvédőn, ahol aztán beszorult a feje.
AktuálisRothadó tetemeket találtak egy kecskeméti tanyán Embertelen bűz, rothadó állatok és szörnyű körülmények között lévő kutyák, disznók látványa fogadta a hatóságok munkatársait egy Kecskemét környéki tanyán. A baon.hu írása szerint az állatvédők számára is sokkoló volt a látvány.
AktuálisÖmlik a pénz a sportba, másra meg nem jut Több mint 300 milliárd forintot szánnak a sportra a következő hat évben. Az összeget többek között stadionépítésekre, sportágak támogatására és beruházásokra költik. Közben az egészségügyre és az oktatásra kevés jut. Brazíliában...
AktuálisDurva: műtéttel tették meddővé, majd ikreket szült A 37 éves nő karjába egy speciális implantátumot operáltak, hogy gyakorlatilag nullára csökkentsék a teherbeesés valószínűségét. Így nem csoda, hogy sokkot kapott, amikor nőgyógyásza közölte vele, ikreket vár. Mint kiderült, tévedésből...
AktuálisFizessen 1 milliót a trágár képviselő! Az USA-ban egymillió forintnyi dollárnál is többet kell fizetnie annak a képviselőnek, aki káromkodik. Magyarországon a legutóbbi Deutsch–Szanyi szópárbaj után sincs büntetés. Meddig lesz ez így? A trágár képviselők toplistája következik.
SportÖt kórházat építtet Drogba Didier Drogba nem felejtette el, hogy honnan jött: a Galatasaray csatára saját alapítványán keresztül a közeljövőben öt kórházat építtet szülőhazájában.
AktuálisOrbán vesztésre áll a kilók elleni harcban Nagyjából 7-9 kilóval gyarapodott három év alatt Orbán Viktor testsúlya – véli tágabb környezete. Mi lehet az oka? Ezt tudakoltuk a kormányfőtől, illetve ismerőseitől.