AktuálisSzívszorító: két órán át szorította felesége holttestét Egy középkorú nő szívrohamot kapott az utcán és összeesett. Mire a férje odaért, a feleségén már senki nem tudott segíteni.
AktuálisRohamosan fogynak a táppénzesek Magyarországon Pár év alatt felére esett vissza a táppénzesek száma Magyarországon. Mindez nem a javuló egészségügyet jelzi, a pénzkiesés miatt lett luxus a betegség.
AktuálisPortik-ügy: előzetesben a koronatanú Előzetes letartóztatásba helyezte 30 napra a bíróság csütörtökön Radnai Lászlót. A Portik-ügy koronatanúját orgazdasággal gyanúsítják.
AktuálisHét lány is teherbe esett egy osztálykiránduláson Hét lány is terhesen jött haza egy iskolai kirándulásról Bosznia-Hercegovinában. A hatóságok szerint valamennyien 13-14 évesek.
AktuálisHányás állapotok uralkodtak a kínaiban Csótányok hemzsegtek annak a kínai kifőzdének a főzőlapjain, amit a napokban zártak be Londonban. A tűzhelyeket mocsok és egérürülék is borította.
AktuálisGázolás: három mentőt is indítottak Lackóért Két mentőegység is elindult a zebrán elgázolt 22 éves Lackóhoz, végül egy harmadik ment ki hozzá. A mentők szóvivője szerint a másik kettőt leintették útközben.
AktuálisEgy nehéz éjszaka Zacher Gáborral A Bors 12 órát töltött a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának éjszakai ügyeletén. Száznegyven beteg, öngyilkosok, balesetesek.
VéleményVélemény: Drága percek A rendszer szorul gyógyításra. A kezelés elodázhatatlan, az egészségügy bajait jelző tünetek nem engedik meg a „beteg” várólistára tételét.