AktuálisDobozokban tárolta feldarabolt lányát, apját Borzalom az USA Florida államában: egy 25 éves nő meggyilkolta a 6 esztendős kislányát és a maga apját; a testüket feldarabolta, és napokon keresztül dobozokban rejtegette.
AktuálisGripen-baleset: titok, hány órát repült a parancsnok Ezer órával kevesebbet repültek a magyar Gripenek, mint a gyártó cég elô-írásai azt engedték volna – állítja Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter.
AktuálisAutóbalesetnek álcázta fia megölését az anya A nő mindent előre eltervezett és kitalált, de a terve befuccsolt és a kórházi ágyából egyből a börtönbe fogják szállítani.
AktuálisTragédia: lezuhant a helikopter a légiparádén – 18+ videó Egy légibemutató során a pilóta elveztette az irányítást az orosz hadsereg Mi-28-as helikoptere felett. A gép ellenőrizetlenül pörögni kezdett, majd a földbe csapódott.
AktuálisFél év kóma után már lábra tud állni Krisztián Krisztián három évvel ezelőtt szenvedett súlyos balesetet. Fél évig kómában volt, mozdulni sem tudott, amikor felébredt.
CelebRékasi Károly: Úgy bőgtem, mint egy kisgyerek Gipszelt lábán kívül nem látszik rajta, hogy egy hónapja darabokra törte a testét egy balesetben. Szerelmével, Pikali Gerdával otthonukban fogadták a Bors újságíróját.
AktuálisHalálos gázolás: Váradi András létrája perdöntő? Nem törődik bele a vizsgálat lezárásába a halálra gázolt Váradi András családja. Jogi képviselőjük pótmagánvádas eljárásra küldte meg az iratokat a Fejér Megyei Főügyészségnek.
CelebEgyre zűrösebb Pártos Csilla gázolási ügye Hihetetlen, de még mindig nincs felelőse Pártos Csilla balesetének. Két biciklis sérült meg akkor, s még senki sem kárpótolta, és jó darabig nem is kárpótolhatja őket.
AktuálisSzexhiány miatt tett borzalmas dolgot kisbabájával Zsolt Zavarta gyermeke sírása, ezért dühében eltörte a héthetes Amira lábát B. Zsolt. A daruszentmiklósi férfi ismerősei szerint hetek óta agresszív volt.
AktuálisTragédia: lelőtte húgát egy hétéves fiú Washingtonban agyonlőtte hároméves húgát egy hétéves fiú, aki a lakásban talált pisztollyal játszott - közölte csütörtökön internetes kiadásában a The Washington Post.