AktuálisMegerőszakolta a 3 éves lányát, mégse kellett börtönbe mennie A dúsgazdag férfinek azért nem kellett börtönbe menni, mert a bíró szerint ez veszélyes lett volna a számára, hiszen a pedofilokat gyakran bántják a rabtársaik. Az sem ritka, hogy ebbe belehalnak. A férfi egyébként elismerte a tettét.
AktuálisElbukta a 25 milliót Kaiser, egy fillért sem kap Jogerősen, másodfokon is elutasította a bíróság Kaiser Ede kártérítési igényét. A móri mészárlással kapcsolatban korábban elítélt, majd felmentett férfi 25 millió forintot követelt Nemzeti nyomozó Irodától, a Legfőbb Ügyészségtől...
SportCsak a csoda segít a Bayern ellen Az 1999-es BL-döntőből merít erőt a Manchester United, amikor két perc alatt elintézték a Bayernt. Ez a München azonban a világ legjobbja, míg az MU szegényebb lett egy zsenivel, Sir Alex Fergusonnal.
AktuálisUndorító dolgot művelt az emlékműnél - fotó Ez az arca annak a brit férfinak, akit öt évre zártak börtönbe rablásért. Igaz, nem csak ez volt a bűne, hiszen letartóztatása napján Kentben egy első világháborús emlékműnél könnyített is magán.
AktuálisLopott százmilliókat költött prostikra a nős bankár Úgy hétszázhúszmilliónyi forintnak megfelelő angol fontot költött el örömlányokra egy 45 éves brit bankár. A számítógépzseni férfi hamis számlákat nyitva szivattyúzta ki a pénzt a bankjából, hogy kedvére hódolhasson a prostik iránti...
AktuálisKutyaólba zárva tartotta gyerekét az óriásfülű nő Egy oklahomai párt azzal vádolnak, hogy rendszeresen bántalmazták két gyereküket. Egyikük, egy négyéves kisfiú napi 14 órán át egy kutyaketrecbe volt bezárva.
CelebKiderült, kikkel bulizott Segal Szabadulása után azokkal ünnepelt, akikkel tíz évvel ezelőtt raboskodott! Már tudjuk, kik voltak vele voltak a nagy estén.
CelebTitkos bulin ünnepelték Segalt Egy hófehér limuzin, sör és közeli barátok várták a márianosztrai börtön előtt szombat éjfélkor VV Segalt, akit hét év után engedtek ki. A szabadulóbulit Budafokon tartották.
AktuálisTánczos gyertyát gyújt áldozata emlékére Holnap lesz a körmendi gyermekgyilkosság 16. évfordulója. A H. Zsófi megöléséért elítélt Tánczos Gábor azóta is ártatlanságát hangoztatja. Minden év április 1-jén gyertyát gyújt, majd imádkozik Zsófi lelki üdvéért.
CelebTengerparton enyelgett a leszbikus celebpár A modell és egy kamasznyival idősebb színésznő barátnője a mexikói tengerparton szeretgették egymást. Nem igen érdekelte őket, kik látják, hogy mit csinálnak.