AktuálisTemetés alatt rémiszgette a gyászolókat a kísértet Szellemet láttak egy brit temetőben. A jövevény üvöltözött, énekelt és a gyászolókat ijesztgette Portsmouth-ban.
AktuálisCombinós gyikos: családja kitart Áron mellett Gondoskodnak a combinós gyilkosról a testvérei. Pedig amikor korábban segíteni akartak az egyre vadabb Áronnak, eltaszította ôket. Vasárnap nővére, Sarolta várta a börtönajtóban.
AktuálisÖsszeroppant és pszichiátriára került Zuschlag János Kórházban ápolják Zuschlag Jánost, aki lelkileg teljesen a padlóra került. A volt szocialist politikus hat év börtön után tavaly szeptemberben szabadult.
AktuálisTinilányt akart rabolni a kövér matektanár Egy menő magániskolában tanított az a túlsúlyos férfi, aki a kocsijában elrejtve akarta megszöktetni egyik tinédzserkorú diákját. Állítólag már fél éve viszonya volt vele.
Aktuális29 kilóra fogyasztották tinilányukat a kegyetlen szülők Közel három éven keresztül kínozta kislányát egy amerikai házaspár. A gyereket éheztették és egy ketrecbe zárva tartották. A szülők 25 évet is kaphatnak brutális tetteikért.
AktuálisFelkavaró: mocskos dolgokra vette rá saját 12 éves fiát az anya (18+) Elképesztő dolgokat művelt kiskamasz gyermekével egy 39 éves anya. Állítása szerint agresszív partnere kényszerítette gusztustalan tettére, a férfi webkamerán követte az eseményeket.
AktuálisHazahozták Thaiföldről a gránátos gyilkost Hazaszállították Thaiföldről azt a magyar férfit, akit távollétében jogerősen elítéltek, mert 2005-ben kézigránátot hajított egy család tagjaira Törökszentmiklóson – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
SportEcclestone 23,5 milliárdért cserébe megúszta a börtönt Mégsem kell börtönbe vonulnia Bernie Ecclestone-nak. A Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló üzletember ellen megvesztegetés és hűtlen kezelésre való felbujtás volt a vád, de százmillió dollárért (kb, 23,5 milliárd forint) cserébe megszüntetik...
CelebDelhusa: Kiakaszt Ákos Kossuth-díja Zalatnay Cini után Delhusa Gjon is úgy érzi: művészi teljesítménye és a pályán eltöltött negyvenhárom év után már megérdemelné a Kossuth-díjat. Az énekes szerint abban, hogy eddig nem tüntették ki, a politika is közrejátszik.
CelebMasszőrnő: börtönbe juttatom Russell Brand-et! Ellentmondás a magyar masszőrnő botrányában: Berki Szilvia a masszírozás után levélben üdvözölte Russell Brandet és Jemima Khant, pedig állítólag szexuálisan zaklatták őt. Szilvia állítja: sokkos állapotban volt.