AktuálisMárciusban kiengedhetik az ország legkegyetlenebb gyilkosát Egy hónap múlva szabadulhat Bene László, akit társával többek közt a skálás gyilkosságért ítéltek húsz évre. Ez az idő már letelt.
CelebRátámadt Lajcsi embere a Bors fotósára Kedden tizennégy hatósági autó fékezett Lagzi Lajcsiék mocsai otthona előtt. A víz- és áramszolgáltató emberei rendőri segédlettel kutakodtak a birtokon. Cs. Csaba azt kiabálta a Bors fotósának, hogy kitépi a beleit, ha fotózni mer.
AktuálisSzex miatt akart örökbe fogadni a pedofil A perverz férfi végül a neten szervezte le, hogy megronthasson egy négyéves kislányt és egy csecsemőt.
AktuálisSokkoló: mindhárom kisgyermekével végzett az anyuka Legidősebb lánya is csupán két évet élhetett. A vérrel borított nőre a picik mellett találtak rá.
CelebLajcsi áramlopási ügyében a feketeleves még hátravan Erről néhány sorstársa is mesélhetne neki, akik szintén megjárták a börtönt – és utána már semmi sem a régi...
AktuálisAlbérlő lakik Hagyó Miklós zár alá vett lakásában Anyagilag nem vágja a földhöz Hagyó Miklóst az ellene hozott keddi ítélet. A volt MSZP-s főpolgármester-helyettest 39,6 milliós pénzbüntetésre ítélték másodmagával.
CelebBörtönőrök nyerészkedtek a Viszkis kerámiáin Az őrök megvették ötszáz forintért a saját pecsétjeivel ellátott termékeket, utána meg a Vaterán árulták tízezerért.
AktuálisKolontáron meghalt kislány szülei: Börtönbe a bűnösökkel! Népharagot szült a vörösiszap-per vádlottainak felmentése. A Bors most azokat szólaltatta meg, akik a legtöbbet veszítették.
AktuálisSzörnyű dolgokat művelt húgával és mostohalányával a perverz A perverz férfi első áldozata saját kishúga volt, akit édesanyja arra kért, ne jelentse a rendőröknek, mit tett vele testvére. Aztán 4 éven keresztül mostohalányát használta szexuális játékszerként. 1074 rendbeli nemi erőszakkal vádolják.
VéleményVélemény: Kiborul a bili „Egy megoldás maradt a kakigate-ben: megfogni a végterméket, és visszaküldeni a feladónak.”