AktuálisVigyázat: könnyebb kirabolni a gyászoló embert Mindenszentek napján (november 1.) és a halottak napján (november 2.) a temetőkben felkeressük elhunyt szeretteink sírját, és ez a nagy tömeggel járó megemlékezés veszélyeket is rejthet magában – figyelmeztetnek a megyei rendőrségek.
AktuálisKellemetlen meglepetés: kocsit talált háza tetején Nem épp mindennapi látványban lehetett része annak az asszonynak, aki háza tetején egy bordó Ford Mustangot pillantott meg.
AktuálisSaját öccsét vitte a halálba Tamás Három testvér és két barátjuk ült abban az autóban, ami kerítésnek csapódott Toponáron. A sofőr először megpróbálta újraéleszteni hátul ülő öccsét, sikertelenül. Ezután pánikba esett, és elmenekült a helyszínről.
AktuálisNagypapája szeme előtt gázolták halálra Rékát Nagypapája szeme láttára, egy utcasarokra házuktól gázolta halálra egy betonkeverő a hétéves, bicikliző Rékát. A nagyszülő sírva rekonstruálta a tragédiát.
AktuálisPár napja szökni próbált a Merényiben gyilkoló beteg A Bors úgy tudja, hogy a Merényi Gusztáv Kórházban betegtársát megölő 68 éves M. J. Árpádot szökése után úgy hozták vissza a rendőrök, ezért került a szigorúbb részlegbe. Hétfő éjjel aztán valamin bedühödött, és az ágy vasrácsával...
Test és lélekA vastag bukszájú nők több orált kapnak A pornónak és a szexnek is van hatása a szellemi képességekre, a nők csípőszélessége befolyásolja a kalandvágyukat, az intelligenciájuk meg az orgazmusaik számát. 10 nélkülözhetetlen szexuális kutatás, ami gazdagította az emberi tudás tárházát.
AktuálisFriss: elfogták a halálos balesetet okozó férfit A rendőrök kedden elfogták azt a 22 éves répáspusztai férfit, aki hétfőn este Kaposvár toponári városrészében autójával halálos közlekedési balesetet okozott, majd elmenekült - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
AktuálisTemplomba indult, szörnyű dolog történt a csodaszép Zoéval Zoe Hastings testére vérbe fagyva találtak rá autójában. A rendőrség egy 34 éves férfit gyanúsít a brutális gyilkossággal, aki szexuális ragadozóként járta az utakat.
AktuálisTömegbaleset Zuglóban, autó alá szorult egy nő Összeütközött három személyautó Budapest XIV. kerületében, a Füredi út és a Szentmihályi út kereszteződésénél hétfőn, a balesetben egy gyalogost is elgázoltak - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.