AktuálisEsélye sem volt a balesetet szenvedett varrónőnek Frontálisan ütközött egymással tegnap reggel a Volánbusz helyközi járata és egy Opel Astra Etyek külterületén a 8106-os úton. A kocsi vezetője szörnyethalt, a busz az oldalára borult, de valamennyi utasa túlélte az ütközést.
AktuálisHalálos buszbaleset történt Etyeknél Rendőrök helyszínelnek egy árokba borult helyközi autóbusz mellett Etyek határában. Egy ember meghalt, hatan könnyebben, ketten súlyosan megsérültek a baleset során.
AktuálisNem alaptalanul féltik a szülők a gyerekeket Leginkább a jövőtől, a nem túl biztonságos közlekedéstől, a kábítószerektől, az idegenektől és a különféle bűncselekményektől féltik a magyar szülők gyermekeiket. Sajnos nem alaptalanul.
AktuálisKezében vitte beleit a kórházba egy férfi Villamossín fúrta át a szabályosan közlekedő Dacia alját, majd a járművezetőt sem kímélte, áthaladt a férfi gyomrán is.
AktuálisHalottnak tettette magát a megkéselt prostituált Előzetes letartóztatásba vették és titokban Kecskemétről a fővárosba szállították azt a férfit, aki megszurkált egy útszéli prostituáltat. Krisztina csodával határos módon életben maradt, ám a zsaruk most négy korábbi haláleset aktáit is leporolják.
AktuálisHallgasson zenét, nem okoz balesetet Kevesebb esélye van a balesetre annak a sofôrnek, aki zenét hallgat útközben – állítja egy tudós. A hazai szakemberek is elismerik a muzsika jótékony hatását, bár hozzáteszik: az sem mindegy, mekkora a hangerő.
Test és lélekHárom a Toyota Prius-igazság A Toyota úttörő szerepet játszott a hibrid technológiák fejlesztésében, utcai használatra alkalmazásában, és néhány millió eladott példány után nyugodtan mondhatjuk, elterjesztésében. De az idő nem áll meg, lépni kell!
AktuálisEgy szálloda éttermébe lökte be a kocsi Egy 78 éves néni csapott el az az autó, ami felhajtott a járdára és az étterem falig meg sem állt.
SportHamiltonnal és Maldonadóval is kibabrált a technika A Red Bull vb-címvédője, Sebastian Vettel nyerte a balesetek miatt kétszer is biztonsági autó mögött köröző, s emiatt kétórásra nyúló Szingapúri Nagydíjat. Lewis Hamilton vesztét váltóhiba okozta.
SportPostás-Pars: apróbb hámsérülést, karcolást fedezett fel a férfi a nyakán Állítólag a nyakán szenvedett apróbb horzsolást az a postás, aki összekülönbözött Pars Krisztiánnal. A sértett orvosi látleletet vetetett fel, az olimpiai bajnok szerint feleslegesen, mert hozzá sem ért.