AktuálisBizarr okból másfél évre a világ túlsó felén ragadt A 12 éves Joe Thompson négy éve költözött a családjával Abu-Dzabiba. Úgy volt, hogy tavaly nyár elején már hazamegy Angliába, ám erre végül csak most, a napokban került sor.
AktuálisMesterlövész végzett a hercegnővel? Diana hercegnő halálos balesetének okát évek óta kutatják a rajongók és a média. Ám a vizsgálatok eddig egyik esetben sem bizonyították, hogy a párizsi Pont de l’Alma közúti alagútnál előre kitervelt baleset történt volna.
AktuálisEllopta az autót, megbánta, visszavitte, de bebukta Zoltán a benzinkútról ellopott egy autó, majd hazament vele. Később rájött, ez nem volt túl jó ötlet, ezért visszavitte. Mint kiderült ittas volt, amikor a bűncselekényt elkövette.
AktuálisKattant: Bin Ladent okolja balesetéért egy szlovák nő Oszama bin Ladent okolja a vele történtekért egy közúti balesetet okozó szlovák nő, aki azt állítja: menet közben az al-Kaida néhai vezetője taszította ki a saját autójából.
SportWebber autója fáklyaként lángolt, Vettel unta 34. győzelmét Sebastian Vettel is kezdi unni, hogy zsinórban nyeri a futamokat. Ráadásul olyan tetemes előnnyel vezeti a vb-pontversenyt, hogy riválisainak már csak matematikai esélye maradt ellene.
SportRange Rover a sztár a Premier League-ben A pénzüket sokszor oktalan dolgokra költő Premier League-focisták arra nagyon odafigyelnek, hogy ne csak gyors és mutatós, hanem biztonságos autóba üljenek. Ezért legtöbben közülük Range Rover Sportot vezetnek.
AktuálisKilenc évére nem emlékszik Fruzsina Mindig van remény a gyógyulásra – állítja Szamos Fruzsina. Kilencévesen elütötte egy autó, két hónapig feküdt éberkómában. Újra tanult járni, írni, olvasni, csodával határos módon épült fel. Saját példájával szeretne erőt adni...
AktuálisFodor Attila: nem egyedül öltem Feljelentésekkel bombázza az ügyészséget a bőnyi kettős gyilkosságért életfogytiglani fegyházra ítélt Fodor Attila. A férfi – a jogerős ítélet szerint – nyolc éve egy német-magyar házaspárt ölt meg. Fodor, aki először nyilatkozik...
AktuálisEgyéves kislánya szeme láttára lőtték le a zsaruk A Fehér Háznál ámokfutó anya szülés utáni depresszióban szenvedhetett. Autójára 15 lövést kapott, gyermeke mégis sértetlenül megúszta.
SportKimi fájós háttal pattant motorra Fájós háta ellenére rajthoz állna Dél-Koreában Kimi Räikkönen. Annál is inkább, mert a napokban motokrosszversenyen szerepelt a finn, aki elárulta: ő is szívesen a célba vitte volna Mark Webbert.