Kattant: Bin Ladent okolja balesetéért egy szlovák nő

PUBLIKÁLÁS: 2013. október 06. 20:00
Oszama bin Ladent okolja a vele történtekért egy közúti balesetet okozó szlovák nő, aki azt állítja: menet közben az al-Kaida néhai vezetője taszította ki a saját autójából.
Bors

A 35 éves szlovák nő szombaton a Besztercebányát elkerülő közúti körgyűrűn okozott balesetet úgy, hogy gépkocsijával nekirohant egy előtte haladó autónak, aminek következtében az felfordult - erősítette meg az MTI-nek Petra Vasková, a besztercebányai megyei rendőrkapitányság szóvivője.

A baleset okozója az ütközést követően elhajtott a helyszínről, az autó vezetőjét és a szalagkorlátnak csúszott gépkocsiját néhány kilométerrel odébb találták meg a rendőrök - tette hozzá.

A balesetet okozó, majd a helyszínről elmenekülő nő gépkocsija azt követően csúszott a szalagkorlátba, hogy vezetője menet közben kiugrott az autóból - számolt be a kuriózumnak számító esetről a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amely úgy tudja: a nő arról győzködte a kiérkező rendőröket, hogy a kormány mögül Oszama bin Laden, az al-Kaida néhai vezetője taszította ki őt az útra.

A nő vérében nem találtak alkoholt a rendőrök a helyszínen végzett szondáztatás során, az egyéb tudatmódosító szerek esetleges jelenlétét kimutató vérvizsgálat eredményei pedig egyelőre még nem készültek el. A körülményekre való tekintettel azonban az ügyben indult eljárás során várhatóan a nő szellemi állapotát is vizsgálni fogják - mondta a rendőrségi szóvivő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.