AktuálisVisszaadta a Duna Daniel holttestét Megtalálták a január elsején éjjel kettőkor eltűnt angol orvostanhallgató, Daniel Gliksten holttestét – tudta meg a Bors. A 24 éves fiatalembert a Duna vetette partra Dunaújváros külterületén. Az igazságügyi orvos szakértő szerint nem...
AktuálisBrutális: kivégezte gyerekeit, mert elhagyták A 35 éves minnesotai nő nem bírta feldolgozni, hogy tönkrement a házassága, először megölte gyerekeit, majd saját magával is végzett.
AktuálisÖngyilkos lett az elhunyt valóságshow-hős orvosa Nem bírta elviselni az őt ért vádakat az a francia orvos, akinek kezei között halt meg a Survivor 16. évadának egyik versenyzője. Az orvos búcsúlevelét a tévécsatorna nyilvánosságra hozta.
SportÖngyilkos akart lenni a teniszező barátja A futballista Petar Csavics teljesen összeomlott, amikor szerelme, Bojana szakított vele, ezért vízbe akarta fojtani magát. Szerencséjére kimentették.
AktuálisGolfpályán végezte ki hároméves lányát Az amerikai Jenna Porter pisztollyal kivégezte 3 éves lányát, Scarlett-et, majd öngyilkosságot követett el.
SportRejtélyes módon halt meg a magyar bírkózó Mindössze ötvenegy évet élt az egykori világbajnoki ezüstérmes birkózó, aki titokzatos körülmények között hunyt el. Az egész szakma gyászba borult, a rendőség nyomozást indított a sportember halálának ügyében.
CelebMegerőszakolták tiniként a TV2 sztárját Az alkoholista apa halála, nemi erőszak, öngyilkossági kísérlet. A tizenhárom éves Vámos Erikával ez egyetlen hónap alatt történt. A TV2 műsorvezetőjének tragédiáját még a barátai sem ismerték.
AktuálisBarátai állítják: az orosz milliárdost megfojtották Nem hisznek Borisz Berezovszkij öngyilkosságában a holtan talált milliárdos barátai. Szerintük kizárt, hogy önként dobta volna el az életét, inkább az orosz vagy az angol titkosszolgálatot sejtik a háttérben.
AktuálisKislányokat rendelt Berezovszkij A gyanús körülmények között elhunyt orosz milliárdos rendszeresen élvezte tizenéves, kelet-európai prostituáltak társaságát.
AktuálisA Mikulástól lett terhes, emésztőben dobta az újszülöttet Emésztőgödörbe dobta újszülöttjét, mert szégyellte, hogy a Mikulástól lett terhes. N. Éva tavaly hagyta meghalni csecsemőjét, most gyilkosság miatt állt bíróság elé Szekszárdon. Döbbenetes részletek láttak napvilágot a vallomásából.