Nehéz megállapítani, hogy az elmúlt négy évben pontosan hány ember halt meg az orosz-ukrán háborúban, de az előrejelzések szerint tavaszra átlépheti a kétmilliós határt a halottak, az eltűntek és a súlyos sérültek száma. És ebből bizony rengetegen civilek. Egyes adatok szerint csak a tavalyi évben 15 ezer ukrán civil halt meg, vagy sérült meg súlyosan a háború következtében. A háború lélektani hatásaival, az évek óta tartó bizonytalansággal és félelemmel azonban ennél jóval többen szembesülnek. És ki tudja, mikor gyógyulnak be ezek a sebek.

Újabb és újabb temetőket nyitnak Ukrajnában, annyi a háborús halott, hogy nem tudják őket hova temetni. Hasonlóan aggasztó a helyzet az orosz oldalon, ahol az adatok szerint eddig 1,2 millióan haltak meg, vagy sérültek meg súlyosan. Ez egy akkora veszteség, amit Oroszország, vagy bármely más nagyhatalom nem élt meg a második világháború óta.
Az Al Jazeera katari hírportál arról számol be, hogy sok ukrán számára a veszteséghez a jövővel kapcsolatos szorongás is társul, ami leginkább abból ered, hogy senki nem tudja milyen jövő vár rá a háború után. Az emberek nem tudják, hogy hogyan fogja bírni a gazdaság az elkövetkezendő évtizedeket, vagy hogy lesz-e tisztességes fizetésük, munkájuk, vagy nyugdíjuk. Az állandó szorongás miatt sokan már most komoly pszichológiai problémával élnek együtt.
Háborúban élni teljes bizonytalanságban élni. Nem tudjuk megtervezni nemcsak a napunkat, hanem a következő néhány órát sem. Nincs olyan biztonságos hely, ahol el lehetne rejtőzni az orosz rakéták elől
— mondta Oleksandra Matviichuk emberi jogi ügyvéd a katari lapnak.
Sokan, akik a front közelében élnek gyakran ébrednek dróntámadások hangjára. Kelet-Ukrajnában, elsősorban az olyan nagyvárosokban, mint Kijevben, Harkivban, vagy Odesszában állandó a fegyverek ropogása. Ráadásul a hideg téli hónapok során több találat is érte az infrastruktúrát, így millióan maradtak áram, fűtés és víz nélkül. Pedig nemrég Ukrajna egyes részein egészen mínusz 20 fokot is mértek, ezért ez most kifejezetten nagy kihívást jelentett az ottani lakosságnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.