A rendőrök kedden bilincsben vitték el az esztergomi gyújtogatót, azt a 29 éves férfit, aki a gyanú szerint november 26-án este szándékosan lángba borított egy autót a város egyik csendes lakóövezetében. A tűzben szerencsére senki nem sérült meg, ám a jármű teljesen kiégett, a jelenet pedig percek alatt felbolygatta a környék életét.

A bejelentés után a nyomozók azonnal átvizsgálták a környék térfigyelő kameráit. A felvételek kristálytisztán mutatták az elkövetőt, akit a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, majd sikeresen el is fogtak. A férfi a kihallgatás során mindent beismert: elmondása szerint egy régi sérelem miatt döntött úgy, hogy bosszúból felgyújtja a kocsit.
A férfi ellen rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. A rendőrség közleménye szerint az ügy vizsgálata továbbra is folyamatban van, írja a Police.hu.
Ahogy korábban már írtunk róla, nem ez az első eset, hogy valaki gyújtogatásba kezd egy sérelem miatt. Legutóbb Nagykőrösön történt egy eset amikor egy férfi saját háza körül benzinnel majd gázpalackkal kezdett gyújtogatásba, végül szomszédja is az ámokfutása célkeresztjébe került.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.