Dráma Hódmezővásárhelyen: métereket repült az elgázolt biciklis kisfiú

hódmezővásárhely
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 10. 10:22
Egy mindössze 12 éves fiú az áldozat. Rohantak a mentők Hódmezővásárhelyre.

Rendkívül súlyos baleset miatt riasztották a mentőket Hódmezővásárhelyre szombaton: egy autós egy mindössze 12 éves, biciklis kisfiút gázolt el. A gyermek az ütközés következtében métereket repült. A Tények információi szerint a fiatal nem vette észre a közeledő autót, és egy mellékutcából kihajtott elé a főútra. A sofőr sajnos már nem tudott időben megállni, az ütközés elkerülhetetlen volt. A fiú nagy erővel csapódott a kocsinak, a szélvédő is betört. Több métert repült a kerékpárral együtt, majd az aszfaltra zuhant.

Métereket repült a kisfiú a hódmezővásárhelyi balesetben
Métereket repült a kisfiú a hódmezővásárhelyi balesetben  Fotó: TV2

A gyermeket a gázolást követően kórházba számították. "Azonnal riasztottuk a hódmezővásárhelyi esetkocsit. A kisfiú fej-, illetve alsóvégtagi sérüléseket szenvedett. Eszméletvesztése nem volt. Stabil állapotban szállították ellátása után kórházba" – árulta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A rendőrség jelenleg is vizsgálja a baleset pontos körülményeit.

Videós beszámoló a hódmezővásárhelyi drámáról:

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.