Ahogyan arról a Bors beszámolt, a 23 éves T. Ádám hétfőn hajnali 3 óra körül kezdte meg a száguldozását. Több embert fegyverrel fenyegetett, hogy elérje a célját. Végül egy Audi A5-öst sikerült megszereznie, amivel meglépett. Ám nem jutott túl messzire, ugyanis a mai napon elfogták a rendőrök.

Ádám először egy üllői házhoz ment, ahonnan ellopott egy rendszám nélküli kocsit. Ebben időközben talált egy fegyvert is, amit magához vett. Másfél órán keresztül menekült a lopott autóval, de végül Pilisen balesetet szenvedett. Kiszállt a kocsiból, majd fegyverrel a kezében az útra kiállva megállított egy másik autót. Azt egy 63 év körüli férfi vezette, akire Ádám fegyvert fogott és utasította arra, hogy szálljon ki az autóból. Ezután hajtott Monorierdőre, ahol Sz. Andrásékhoz ment, a lakásán ütött rajta.
Én még éppen aludtam. Arra riadtam, hogy egy férfi ott áll a sötétben, fegyverrel a kezében. Azt mondta nekem, hogy ha nem adom oda a kocsikulcsot, akkor le fog lőni!
- mondta korábban a lapunknak András. - Utána nagyon gyorsan történt minden. Lerohant az autóhoz, matatott a csomagtérnél, beszállt és elhajtott. Ismerem Ádámot, kiskorunk óta. A legjobb barátom rokona.
András azonnal hívta a rendőrséget, bejelentette a kocsilopást és beszélt a fegyverről is. Ekkor derült ki, hogy a férfi nem az első áldozat, ugyanis Ádám órák óta menekül a lopott és rabolt autókkal.

Megtudtam, hogy először egy idős férfit tartóztatott fel, azután jött ide, Monorierdőre. Az ismerősömékhez ment először. Kopogott, és ők egy kis idő után kijöttek megnézni, ki az. Látták nála a fegyvert, de végül ott nem történt semmi, csak ellopott egy biciklit. Azzal jött hozzám... Az autómmal elmenekült, majd megállt Vasad határában. Ott kiszúrták a kocsimat más sofőrök, akik le is fotózták. Végül azzal menekült el Ádám
- számolt be.
A Bors információi szerint véget ért a hajsza, ugyanis T. Ádámot kedden napközben elfogta a rendőrség. A férfi ellen lopás és több rendbeli fegyveres rablás miatt indult eljárás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.