Egy anya súlyosan elhanyagolta csecsemőjét, aki alultápláltság miatt halt meg. A Heves Vármegyei Főügyészség a nőt gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolja.

A vádirat szerint a fiatal nő harmadik gyermeke koraszülötten, kis súllyal született 2023 júniusában. Az anya a szülés utáni vizsgálatokon egyáltalán nem, míg a védőnői tanácsadásokon csak többszöri figyelmeztetés után jelent meg a kisbabával. A vádlott eleinte anyatejjel táplálta az újszülöttet, aki azonban nem gyarapodott megfelelően. A védőnő és a háziorvos tápszeres táplálást javasoltak, azonban a vádlott a figyelmeztetések ellenére több héten keresztül – az ilyen életkorban ellenjavallt – tehéntejet adott a kisbabának.
A nem megfelelő táplálás következtében a csecsemő súlyfejlődése elmaradt. A gyermekvédelmi szakemberek többször felhívták a vádlott figyelmét a szükséges teendőkre, továbbá a tápszerek felíratásában, kiváltásában, valamint az orvosi vizsgálatok megszervezésében is segítették. A nő nem minden esetben íratta fel a tápszert, illetve annak kiváltásával kapcsolatos problémát sem jelezte.
Az elégtelen táplálás következtében az öt hónapos csecsemő súlygyarapodása megállt, illetve visszaesett, majd a kisbaba alultápláltság miatt meghalt. Az alultápláltság azért alakult ki, mert az anya a baba gondozását nem a tőle elvárható módon végezte.
A Heves Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt emelt vádat a fiatal nővel szemben - írta az Ügyészség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.