Drámai jelenet játszódott le péntek este az M1-es autópályán: a 36-os és 37-es kilométer közötti szakaszon, a Győr felé vezető oldalon egy autó és egy kisbusz ütközött össze. A baleset következményei tragikusak, két kiskorú gyermek életéért küzdenek – írta a Kemma.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője a lapnak elmondta, hogy a súlyosság miatt 15 mentőegységet riasztottak, köztük gyermekrohamkocsit is. Egy 6 éves és egy 11 éves gyermek életveszélyesen sérült meg a balesetben. Rajtuk kívül öt felnőtt súlyos, további három felnőtt könnyebb sérüléseket szenvedett.
A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágó segítségével emeltek ki két embert a roncsok közül. A helyszíni ellátás után a sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba szállították.
Szinte egy időben a kisbuszt érintő balesettel szintén a 36-os kilométerszelvénynél, de a Budapest felé vezető oldalon további öt jármű ütközött össze. Udvardi-Lakos Luca, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője szerint erről a helyszínről szerencsére senkit sem kellett kórházba vinni.
A két baleset miatt a helyszínelés idejére teljesen lezárták az M1-es autópályát mindkét irányban, ami jelentős forgalmi fennakadásokat okozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.