Megrázó baleset történt pár napja Nagykőrös külterületén, ugyanis egy férfi éppen rolleren közlekedett, mikor hirtelen elé ugrott egy őz, aminek következtében mindketten elhunytak. Az állat a helyszínen halt meg, a rolleres pedig napokkal később, a kórházban veszítette életét – a Ripost megtudta, ki volt az áldozat.

Az elhunyt rolleres az 52 éves T. Zoltán volt, aki két gyermek édesapja volt. Az eddigi információk szerint nem hajtott gyorsan, szabályosan haladt és világítással is rendelkezett, de védőfelszerelést sajnos nem viselt.
Nemrég súlyos közlekedési baleset történt Nagykőrös külterületén, ahol egy védőfelszerelés nélkül közlekedő elektromos rolleres összeütközött egy őzzel. Az állat elpusztult, a férfi pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba, ahol később életét vesztette
– számolt be az esetről a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A férfi egyik lánya a városi közösségi oldalon ezt írta:
Az elhunyt mindössze 52 éves volt, még fiatal és két gyermeket hagyott maga mögött! Akik még mindig nem tudták feldolgozni és sajnos eltemetni sem, mivel még a rendőrség nyomoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.