Ahogyan arról a Bors beszámolt, a 12 éves Bence és Máté hetekkel ezelőtt megszökött az iskolából és világgá ment. A fiúk Egernél felszálltak a Budapestre tartó vonatra, majd onnan Szombathelyre utaztak. Céljuk az volt, hogy külföldre szökjenek, de végül eltévedtek és megtalálták őket. Az eltűnt egri fiúk már biztonságban, a családjuknál vannak, ám a rendőrség és a gyámhatóság továbbra is vizsgálódik az ügyben.
A két fiú családja már azt hitte, hogy megnyugodhatnak, hiszen épségben hazakerült Bence is és Máté is, de arra nem számítottak, hogy a gyámügy fog kopogtatni az ajtajukon. Máté édesanyja, Horváth Rita lapunknak elmondta, hogy újra meghallgatták a fiúkat.
- Az elején nagyon nehezen tudták feldolgozni azokat a következményeket, amik a szökésükkel jártak
– kezdte. - Máténak sokáig voltak rémálmai, de már jobban van. A hatóságok közölték, hogy nem volt elég az, hogy a megtalálásuk után egyből kihallgatták őket, így újra el kellett menni, hogy felvegyék ismét a vallomásukat. Ez meg is történt és ismét elmondták, hogy iskolai bántalmazás, piszkálás miatt döntöttek úgy, hogy megszöknek.
Az édesanya elmondása szerint a gyámügy is beszállt a fiúk ügyébe.
- Először nagyon megijedtem, hiszen mi szeretjük a fiunkat és vigyázunk rá. Viszont hivatalból a gyámügy is vizsgálódni kezdett. Azóta megnyugtattak, hogy nem akarják tőlünk elvenni Mátét. Megvizsgálják hogyan élünk és milyen körülmények között. Azonban Máté nem nagyon fogja fel, mennyire komoly dolog ez, hiszen még a „nevelőszülő” kifejezésre is rá kellett a Google-on keresnie. Még viccelődött is vele, hogy „azért néha meglátogathatlak, ha a nevelőszülőknél leszek?”. De egyelőre nincs baj, kihallgatták őket és minket is behívtak, lesz még egy meghallgatás… Együtt végigcsináljuk és azután elfelejtjük ezt az egészet egy életre – zárta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.