Mentősök és rendőrök tucatja állta körbe az 50-es villamos megállóját Kispesten, az Üllői út és a Vécsey út sarkán, csütörtökön (február 26.) délután. Kiderült, hogy hátborzongató rollerbaleset történt: egy fiatal rolleres száguldott a monstrum elé, ami elütötte őt. Úgy tudjuk, hogy bár a rolleres túlélte a balesetet, életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Információink szerint a férfi tempósan hajtotta a rollerét, amikor a villamos elé száguldott, a szerelvénynek pedig már esélye sem volt időben fékezni.
A szemtanúk szerint a baleset másodpercei borzalmasak voltak: a fiatal férfi először nekicsapódott a villamos elejének, ahol betörte a szélvédőt, majd több tíz méter zuhanás után a halálosan kemény betonra csattant.
Az arra járó gyalogosok rémülten nézték végig a történteket, az eset után többen is azonnal odarohantak a betonon elterülő fiatalhoz, míg mások a villamosról ugrottak le és szaladtak segíteni. Bár a férfi életveszélyesen megsérült, életben volt, amikor odaért a segítség:
A roller ott hevert a betonon, meg a fiatal srác is. Ha jól tudom, életben volt, de nagyon csúnyán megsérült. Amekkorát esett, az is csodaszámba megy, hogy még él, valószínűleg mindenét összetörte
– mondta egy arra járó nő. Hamarosan több rendőr és mentő is érkezett a helyszínre, a mentősök azonnal a sérülthöz siettek. Úgy tudjuk, hogy állapota ekkor már válságos volt, már a helyszínen újra kellett éleszteni. A szemtanúk szerint azonban sikerült megmenteni: életben volt, amikor végül a mentőbe helyezték és megindultak vele a kórház felé.
A járókelők elmondták, hogy a villamost is egy fiatal férfi vezette, aki szintén sokkot kapott a történtek után:
Szegény srác is teljesen ki volt borulva, ami érthető. Ő már itt nem tehetett semmit, mégis elgázolt egy másik fiatalt. Nagyon sajnálom mindkettőjüket
– magyarázta a nő. Azt, hogy hogyan történt a baleset, egyelőre nem tudni, a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.