Tragikus! 11 éves kislány vesztette életét agydaganatban. Abbey Barrett szülei már a diagnózist megelőző évben észrevették, hogy valami nincs rendben a lányukkal – közölte a PEOPLE. Az ausztrál család most szeretné felhívni a figyelmet a betegségre és a korai jelekre. Kislányuk 10 éves volt, amikor először diagnosztizálták nála a betegséget 2023-ban. Körülbelül egy évvel később, otthonában hunyt el, édesanyja karjaiban.

Észrevettük, hogy a szokásosnál fáradtabb lett és tanulási nehézségei lettek
– mondta a kislány édesanyja, Justine Barrett.
Ezután jött a kézremegés, amit a háziorvos elintézett annyival, hogy genetikai eredetű, mivel Abbey apai nagymamájának is remeg a keze. Később azonban látásproblémák is jelentkeztek és sok olvasás után kettős látás is. Végül egy eljutottunk egy szemészhez, majd egy MRI-vizsgálathoz
– tette hozzá.
Abbey ekkor 10 éves volt.
Végül a vizsgálat során kiderült, hogy a kislánynak agydaganata van.
A daganat akkora volt, mint az ökle és teljesen körbefonta az agytörzsét
– magyarázta.
Nem sokkal később kiderült, hogy Li–Fraumeni-szindrómája van, ami azt jelenti, hogy a testében minden sejtből hiányzott egy létfontosságú ellenőrző mechanizmus, amely normál esetben beprogramozza a sejthalált, ha kontrollálatlan növekedés indul el. Ez azt jelentette, hogy Abbeynek szinte meg volt írva, hogy rákos lesz
A Li–Fraumeni általában örökletes genetikai állapot. Abbey esetében azonban egy rendkívül balszerencsés genetikai hiba volt.
Tudta, hogy meg fog halni
– tette hozzá a megtört édesanya.
Útközben beszélgetéseket kellett folytatnom vele arról, mit is jelent ez. Azt találtuk ki, hogy amikor meghalsz, egy olyan parkba kerülsz, ami tele van gyümölccsel roskadozó fákkal és kiskutyákkal – mi ezt ‘kutyaparknak’ neveztük. Azt is eldöntöttük, hogy a kutyaparkban nem létezik az idő, és még esélye sem lesz hiányolni minket, mert mindannyian ott leszünk vele. Nagyon remélem, hogy ez igaz!
Justine ezután arról beszélt, hogy a családjuk Abbey elvesztése során több fontos tanulságot is levont – különösen azzal kapcsolatban, min változtatna a gyermekkori végstádiumú betegségek orvosi kezelésének módján.
Az egyik legnagyobb kihívás az, hogy ez egy rendkívül érzékeny téma. Néha azt éreztük, hogy az egészségügyi dolgozók kerülték azokat az információkat, amelyek túl nehezek lettek volna
– magyarázta.
A gyászoló anya szerint a legtöbben nem is sejtik, mekkora gondozási teher nehezedik a szülőkre és gondviselőkre.
Abbey elvesztése olyan volt, mintha egy színes világból egy fekete-fehér világba kerültünk volna. Minden más ugyanott van, ahol hagytuk, de már semmi sem ragyog úgy, mint korábban. Nehezebb örömöt találni. Még mindig öttagú család vagyunk, de két külön világban létezünk (...) Nem hiszem, hogy ez valaha meg fog változni
– mesélte.
A gyász nem csak Abbey elvesztéséről szól… a másik két lányom a diagnózis napján elveszítette a gyerekkorát. Hárman voltak testvérek, a ‘bolondos nővérek’. Így hívták magukat – de már nem
– tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.