"Minden nap ajándék" - Tiborék hét gyermek után fogadtak örökbe Down-szindrómás babákat

PUBLIKÁLÁS: 2026. január 08. 10:00

Kőbányán sokan ismerik Weeber Tibort, és nem csupán közéleti szerepvállalása, hanem rendkívüli életútja miatt is. Egy olyan történet az övé, amely ritka következetességgel és bátorsággal rajzolja meg egy ember és egy család sorsát: hét egészséges gyermek felnevelése után, minden küzdelmet vállalva, három Down-szindrómás gyermeket fogadtak örökbe családjával. Mutatjuk a részleteket!

Van, amikor egy család története túlmutat önmagán, és csendben tanít mindannyiunkat arról, mit jelent igazán szeretni, felelősséget vállalni és hittel élni. A kőbányai Weeber család élete ilyen: hét saját gyermek felnevelése után három Down-szindrómával élő kisgyermeket fogadtak be otthonukba. Nem rendkívüli tettnek tekintve mindezt, hanem természetes válaszként az élet kérdéseire. Az ő útjuk annak a ritka bátorságnak és belső bizonyosságnak a példája, amely megmutatja: a legnehezebbnek tűnő döntések vezetnek gyakran a legigazabb, legemberibb élethez. De, hogyan válik egy kőbányai alpolgármester mindennapi döntéseinek részévé a feltétlen szeretet és a család szolgálata? Cikkünkben bemutatjuk, hogyan neveli Tibor egyedülálló módon Down-szindrómás gyermekeit.

Down-szindrómás gyermekeket fogadott örökbe Weeber Tibor és felesége - egészséges hét gyermekük mellé / Fotó: Demokrata/Vogt Gergely

"Minden találkozásnak oka van az életben" -Tiborék szeretettel nevelik a Down-szindrómás gyermekeket

Weeber Tibor és felesége, Kaszap Sarolta a kőbányai Szent László-plébánia gitáros kórusában ismerkedett meg, a tinédzserszerelemből pedig házasság lett. Akkoriban Tibor könyvtárosként dolgozott és mellette takarítóként is tevékenykedett. Egyvalamiben azonban a nehézségek közepette is biztosak voltak Saroltával, tudták, hogy nagy és boldog családot szeretnének.

Nagyon fiatalok, boldogok és szegények voltunk. Azonban amikor összekötöttük az életünket, már tudtuk, hogy az az út, amin szeretnénk menni, az a családról fog szólni. Nagy családról, szeretetről és boldogságról.

– meséli Tibor.

Weeber Tibor és Sarolta álma végül valóra vált, hét saját gyermeket neveltek fel, hitben, szeretetben és egészségben. A legnagyobb fiuk az immár 40 éves Gyula, a legkisebb pedig Koppány, aki 23 éves. A család a legboldogabb évekre emlékezik vissza a hét gyermek felnevelése kapcsán.

Olyanok voltunk mint egy kis óvoda. Mentünk kirándulni, sokat voltunk együtt. A feleségem, Saci elképesztő logisztikával fogta mindig is össze a családot. Hálás vagyok, hogy így alakult, és minden gyermekem egészséges lett. Nyilván van az egésznek egy természetes terhe, de nem éreztük olyan nehéznek. Mi az egészet szívből csináltuk. Mások karriert építenek, mi a családunkat. Sokszor gondolkodtunk azon, vajon mi lesz, ha a gyermekek kirepülnek. Akkor még nem tudtuk, hogy egy váratlan hívás egészen megváltoztatja majd az életünket..

– meséli Tibor lapunknak a kezdetekről.

Sarolta, Tibor felesége egy egészen ártalmatlan telefonhívást kapott az egyik nap, a hívó hirtelen nekiszegezte a kérdést:

"Nem kell nektek egy Down-szindrómás baba?"

Ugyanis, a baráti társaságukban egy fiatal házaspár megrendülten fogadta a hírt, amikor kiderült, hogy gyermekük Down-szindrómával fog megszületni. A bizonytalanság és a félelem között nem tudtak dönteni: sem a terhességmegszakítás, sem a gyermek megtartása mellett nem volt erejük elköteleződni. Végül nevelőszülőket kerestek, akik szeretettel és biztonsággal vállalnák kisfiuk, Máté felnevelését. Sarolta még azon a délutánon találkozóra hívta őket. A Weeber család biztatta a szülőket, hogy tartsák meg a kis Mátét, azonban hozzátették, ha úgy döntenek, hogy nem tudják vállalni, akkor szívesen felnevelik. Így történt, hogy a vér szerinti szülők végül lemondtak Mátéról Weeberék javára.

Emberfeletti küzdelem volt, mert Máté szíve nem funkcionált jól, és műtétre is szüksége volt. De a nehéz feladathoz mindig kaptunk erőt valahonnan fentről. Mégis sokszor kérdezték: "Mit akarunk mi egy ilyen gyerekkel?" Én azt gondolom, szerencsések voltunk, mert mi őt választottuk. És amit kaptunk, azt a temérdek szeretetet, mindent felülírt.

– meséli Tibor.

Tudom, hogy véletlenek nincsenek. Nem lehet véletlen, hogy összesodort minket az élet ezekkel a kisbabákkal. Így került az életünkbe Evelin, majd Julcsika is. Bár Máté örökbefogadása után nem kerestük a kihívásokat, bekerültünk sok Down-szindrómás közösségbe és sok családot megismertünk. Egy nap az egyik szülő tőlük kért segítséget. Egy kórházban hagyott hét hónapos kislánynak, Evelinnek. Biztos vagyok benne, hogy életünk végéig bennünk marad, ha nemet mondok valamire, valakire, amire-akire mondhattam volna igent is. És utólag azt kell mondjam, hogy a második baba is hatalmas örömöt okozott az életünkben.

– teszi hozzá.

Julcsikát, a harmadik beteg babát a kórházban hagyták, azt mondták, maximum fél évet élhet, szívrendellenességgel született és menthetetlen.

Ma már Julcsi 10 éves és minden nap egy ajándék, amit velünk tölt. Ő az én szemem fénye, nagyon szeretem. Hihetetlen csodás kisgyerek. Sokan mondják, hogy Julcsiért mindent megtennék, igen, valóban Julcsi a szemem fénye lett.

– mondja az utolsó Down-szindrómás örökbefogadott gyermeke kapcsán Tibor.

Máté, Evelin és Julcsika kezdettől fogva velünk élnek, és a szívünk legfontosabb helyét foglalják el. Mindenekelőtt gyerekek – olyan gyerekek, akik másként fejlődnek, akiknek az értelmi világa szegényesebb, de ez semmit sem von le az értékükből. Szeretetet igényelnek, és szeretetet adnak: ölelnek, puszilnak, kimutatják az érzéseiket, és ezzel nap mint nap gazdagítják az életünket. A befogadásuk tudatos döntés volt a részünkről. Mondhatjuk, hogy szerencsések voltunk, mert nem veszteségből, nem gyászból született ez az út, hanem egy szabadon vállalt igenből. És ezt az igent soha nem bántuk meg. Örökké hálásak leszünk ezekért a gyerekekért és azért, hogy az életünk részévé válhattak.

– zárja gondolatait Weeber Tibor, a tíz gyermekes családapa.

Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón: