Zsanett egy vegyeskereskedelemre szakosodott áruházban dolgozott eladó-pénztárosként, de a feladatai közé tartozott a kartondobozok kidobás előtti rendezése is. Egy üzemi baleset következtében a fél karja lebénult.

Korábban a kartonpapírokat össze kellett ragasztanunk, de a területvezetőnk aztán úgy döntött, hogy hoz két kukát és a szemetet abban helyezzük el. 2024. június 5-én éppen ezt a műveletet végeztem, amikor a kuka teteje rácsapódott a kezemre. Elviselhetetlen fájdalmat éreztem, a kézfejem és az ujjaim belilultak
– emlékezett vissza a kétgyermekes családanya. Zsanettnek a sürgősségi osztályon az orvosok eleinte azt mondták, hogy csak zúzódásokat szenvedett, de hamar kiderült, hogy tévedtek.
- A fájdalmam nem enyhült, a sokadik vizsgálat során pedig egy repedést észleltek a kezemen. Akkor tették sínbe – mesélte a középkorú nő. Miután a rögzítést eltávolították, kiderült, hogy a családanya ujjai nem mozognak és a karját is alig képes felemelni.
Ezek után az orvosom közölte, hogy Sudeck-szindrómám van. A tünetek másfél év alatt nem enyhültek, sőt, egyre rosszabb az állapotom. A kezem hideg és tarjagos. A szakemberek szerint gyakorlatilag alig van benne vérkeringés, és már az ujjaim amputálására is fel kell készülnöm
– csuklott el Zsanett hangja.

A családanya korábban kétkezes volt, vagyis mindkét karját ugyanolyan ügyesen használta. Képes volt mindkettővel írni és dolgozni. A balesete óta azonban csak a jobb keze mozog rendesen, ezért a jellegzetes kétkezes műveleteket otthon sem tudja elvégezni.
Tulajdonképpen mindenben segítségre szorulok. Egyedül hajat mosni sem vagyok képes, mint ahogy öltözködni vagy főzni, krumplit pucolni sem
– magyarázta Zsanett.
A családanya túl van 140 fizikoterápián, de a hosszas kezelés sem vezetett eredményre.
Szteroidos injekciót és morfiumos tapaszt is kaptam, de nem használtak. Egy 10-es skálán 9-es fájdalom kínoz állandóan
– mondta a balesete óta táppénzen élő családanya és hozzátette: régebben volt egy jól kezelhető pánikbetegsége, ám a történtek hatására az is felerősödött.

Rendszeresen rám jön a roham, mert nem tudom feldolgozni, hogy a fél karomra lebénultam
– mondta szomorúan Zsanett.
Az édesanya korábban 214 ezer forintot keresett úgy, hogy heti 4-5 napot dolgozott 12 órában. A táppénz ennél kevesebb.
Zsanett és ügyvédje kártérítési pert indít.
- Az ügyfelem számára felajánlottak 20 millió forintot arra az esetre, ha kinyilvánítja, hogy semmilyen további követelése nincs a céggel szemben. Ez egészen egyszerűen elfogadhatatlan, hiszen a baleset teljesen tönkretette Zsanett életét – mondta a Borsnak a jogász. Ikanov Gábor hangsúlyozta: a családanya sérüléseinek súlyosságát a munkáltató felelősségbiztosítója által megbízott orvos is megerősítette, ezért az ügyvéd szerint teljesen érthetetlen a cég viselkedése. Jelenleg ugyanis az ügy ott tart, hogy az áruház már a maga által megjelölt összeget sem kívánja kifizetni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.