Az év csodálatos gyógyulásai - történetek, amelyek inspiráltak idén!

PUBLIKÁLÁS: 2025. december 31. 17:35

2025-ben ismét bebizonyosodott: az emberi kitartás, szeretet és összefogás képes legyőzni a legnehezebb helyzeteket is. Idén olyan történeteket ismerhettünk meg, amelyekben gyerekek, szülők és felnőttek néztek szembe halálos betegségekkel, mégis újra és újra felálltak és nem hagyta el őket a remény!

Mirkó, a Duchenne-izomsorvadással élő kisfiú; Dávid, aki súlyos genetikai betegségével együtt is 25 évnyi bölcsességet és lelki erőt sugároz; Tamás, aki sztrók után tanult újra járni; Bori, akinek hipotóniája ellenére családja alapítványt hozott létre a hozzá hasonló gyerekekért; és Sophia, a horvát kislány, aki Magyarországon kapott esélyt arra, hogy először életében lábra álljon. Közös bennük, hogy a kilátástalannak tűnő helyzet ellenére sem adták fel, és ezzel sokak számára mutattak példát a reményről!

Az év legkitartóbb emberei - soha nem adják fel a reményt!

Konkrét jótevők, csendben adományozó ismeretlenek, gondoskodó családtagok és hivatásuknak élő terapeuták álltak mögöttük. A küzdelem minden szereplője — a szülő, aki nem mond le a gyermekéről, vagy a felnőtt, aki újra tanul járni — a túlélés, a remény és az emberi méltóság erejét képviselte az idei évben. Mutatjuk az idei év legkiemelkedőbb küzdelmeit és sikereit:

1. Titkos jótevő állja a súlyos genetikai beteg Mirkó 10 milliós gyógyszerét

Egy titokzatos jótevő 10 millió forinttal segítette a Duchenne-féle izomsorvadásban szenvedő kisfiút, Mirkót, hogy megkaphassa a számára létfontosságú, rendkívül drága gyógyszert. A betegség folyamatosan romlik, ám a készítmény akár évekkel is meghosszabbíthatja Mirkó mozgásképességét és lassíthatja a légzőizmok gyengülését. Édesanyja hónapokon át küzdött a gyógyszer beszerzéséért, amely Európában szinte hozzáférhetetlen és súlyos milliókba kerül. A váratlan adomány új reményt adott a családnak, akik most először látják esélyét annak, hogy a kisfiú állapota lassabban romoljon. A szülők bíznak benne, hogy a jövőben állami támogatás is segíti majd őket, hiszen a betegség végső megoldását jelentő génterápia már milliárdos összegű.

Úgy érzem, egy rendkívül nehéz évet hagytunk magunk mögött, tele küzdelemmel. Néha úgy tűnt, hogy minden reményünk elfogy. Mert, amikor nem történik semmi nagy előrelépés, az olyan lelombozó. Most, hogy végre hozzájutottunk ehhez a gyógyszerhez, először érzem igazán azt, hogy kézzelfogható eredmény van, és valódi remény

- meséli Tímea, akinek a küzdelme nem ér véget egy adag gyógyszerrel mert még előttük áll a dubai génterápia ami több milliós összegű.

2. 25 éves lett a Duchenne-szindrómás Dávid - ágyhoz kötve is másokat inspirál

Kerekesszék, ágyhoz kötött élet, lélegeztetőgép, mégis belső derű, hála és emberi méltóság: Dávid nem a korlátokra, hanem az élet apró csodáira figyel. Ujjai segítségével ír, gondolkodik, közösséget épít — és minden nap úgy dönt: a betegség nem határozza meg, hanem ő választja a reményt. Ez a történet nem a fájdalomról szól, hanem az emberi kitartásról, szeretetről és az élni akarásról. Érdemes elolvasni — mert ritkán látni ennyi erőt és bölcsességet egyetlen életben.” Küzdelmeiről így ír:

Minden nap lehetőség arra, hogy a lehető legteljesebb életet éljem, amire képes vagyok. Nem a körülmények határoznak, hanem az, hogy miként élem az élet apró pillanatait

– írja a 25 éves, súlyosan beteg Dávid mindennek ellenére is.

3. Szabó-Márk Tamás a sztrók után is mindenkit motivál

Szabó-Márk Tamás az egyik pillanatról a másikra vesztette el mozgását — háromgyermekes családapa, aki üzletkötőként dolgozott. A jobb agyféltekéjét érintő sztrók bénulást, kerekesszéket, ágyhoz kötött életet hozott. De a történet ezzel nem ért véget: hónapokon át tartó rehabilitáció, rengeteg akarat és remény révén újra talpra állt, megtanult járni, mosdóba menni, fürdeni — kis lépések, amelyek számára a szabadságot jelentették. Ma nem csak él, hanem másokat is segít: sorstársainak ad erőt, azt mutatva, hogy „van második esély”. Ez a történet nem a betegségről, hanem az emberi kitartásról, hitről és újjászületésről szól — és inspiráció lehet mindannyiunknak.

Mostanában van egy mondásom, ami végigkísér a mindennapokon: ha az élet megdob egy citrommal, én kérek hozzá sót... és egy tequilát. Mert ha már úgyis benne vagyok ebben a helyzetben, akkor kihozom belőle a legtöbbet. Nem hagyom, hogy megtörjön. Nemcsak túlélek, hanem élek. Teljes szívvel, másokkal együtt. És ez a legnagyobb győzelem

- mondja Tamás.

4. A 14-éves Bori izmai olyan puhák, „mint a tejföl”

Laky Barbara a hit révén minden nap harcol azért, hogy Bori járjon, álljon, fejlődjön. Édesanyja, Barbara feláldozta korábbi életét, hogy gyógytornára, terápiákra vigye, de tudták, hogy ez nem elég: ezért létrehozták az Aranyhaj világa Alapítványt, hogy ne csak Bori, hanem más, hasonló sorsú gyerekek is esélyhez jussanak. A történet nem a fájdalomról szól, hanem az emberi kitartásról, felelősségről és az emberi méltóságról. Ez a riport egy becsületes, szívet melengető felhívás: figyeljünk oda, segítsünk — mert a közös erő sokat jelent.

Szegénykém, úgy nézett ki, mint egy kis béka, amikor megszületett, vörös volt, össze volt nyomódva. Aztán nem mozgott. Éreztem, hogy valami nem stimmel. Az izmai nagyon puhák voltak, nem fejlődtek, most is olyanok az izmai, mintha tejföl lenne. Remegve jár, mert fél, hogy elesik

- meséli Barbara a kezdetekről.

5. A kis Sophia aki Horvátországból Magyarországra jön gyógyulni

Egy horvát kisbaba, Sophia, akinek koraszülöttként súlyos agyi sérülés miatt szinte semmi remény nem adatott — most Magyarországon, a Borsóházban küzd a mozgásért. Édesanyja, Ivanka nem várt a csodára: saját történetüket papírra vetette, és abból, amit keresett, finanszírozta a kislány terápiáját. Amikor Sophia először „lábra állt”: izmok erősödtek, mozgása javult — és vele együtt nőtt a remény is. Ez a történet nem a gyengeségről, hanem a szülői elhivatottságról, az összefogásról és a hitről szól: arról, hogy van, amikor a segítség — és a remény — messziről érkezik, de egy gyermek számára mindent megváltoztathat.

Sehol máshol nem kaptunk ilyen eredményes terápiát, mint Magyarországon. Nem volt más lehetőségem. Tudtam, hogy Sophia állapota nem javul a megszokott kezelésekkel. Ezért mindent felkutattam és megtaláltam a Borsóházat, ahol Sophia életében először lábra állt. Akkor elsírtam magam és elhatároztam mindent megteszek érte.

– meséli Kolaric Ivanka, aki minden erejét mozgósította, hogy mozgássérült kislánya a lehető legjobb fejlesztést kapja.

Ezek a történetek együtt adják az év üzenetét: nem a betegség, nem a csapás, nem a diagnózis határozza meg az életünket, hanem az, ahogyan válaszolunk rá.

Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón!