Ötéves volt Széles Adrienn, amikor a családi Trabanttal balesetet szenvedtek, az árokba csúszás emléke mély nyomot hagyott benne. Azon az estén, amikor a fürdőszobában egy apró sérülés érte a hátát, elindult benne valami, ami örökre megváltoztatta az életét. A vitiligo első jelei ekkor jelentek meg. Azóta Széles Adrienn megtanulta elfogadni, sőt, szeretni önmagát, és ma már nem csak saját magáért, hanem több ezer emberért is dolgozik.

Hiszek abban, hogy pszichodermatológiai kezelésre van szükség, vagyis a lélek gyógyítása nélkül nem lehet a bőrt sem rendbe tenni. Egy trauma, amit valaki átélt, legyen az gyermekkori baleset, veszteség vagy félelem, képes elindítani a folyamatot
- mondta a vitiligo nagykövete.

Széles Adrienn 2015-ben indította el a kampányát, amikor még kevesen mertek nyíltan kiállni a különbözőségükkel.
Akkoriban még tabu volt sok minden, ami a külső megjelenés különbözőségét illeti, így a vitiligoról sem beszélt senki. Azt akartam megmutatni, hogy nem kell szégyellni magunkat. Éppen jókor indultam el, mert világszerte elindult az elfogadás hulláma. ’Mutasd meg, fogadd el!’ jelszóval.
Adrienn minden létező kezelést kipróbált – krémeket, kapszulákat, fényterápiát, sőt még alternatív módszereket is:
Rengeteg energiát és pénzt öltem bele. Végül rájöttem, hogy nem a szerek gyógyítanak, hanem a hit. Ha az ember felismeri, mi váltotta ki a betegségét, és dolgozik önmagán, elindulhat a gyógyulás útján. Egyszer egy gombásodás elleni krém segített, pedig nem gombás a bőröm. Annyira hittem a javulásban, hogy javult is némileg a helyzet. A csodaszerek nem mindig segítenek. Én már nem szedek semmit, másfelé vitt az élet, de vitiligo nagykövetként kötelességemnek érzem, hogy beszéljek az új kutatási eredményekről. Azt látom, hogy az emberek ma már elfogadóbbak, nem bámulnak meg az utcán, nem ítélkeznek. 2025-ben már nem beszélhetünk kirekesztésről vitiligo miatt.
Az utóbbi években sokan fordulnak tetoválókhoz, hogy eltakarják a fehér foltokat, de Adrienn óva int ettől.
Ha a bőr megsérül, akár egy tű szúrásától is, ott újabb vitiligós folt jelenhet meg. Ráadásul a pigment színe sem mindig lesz megfelelő, így a tetoválás több kárt okozhat, mint hasznot.
Tudtad?
A vitiligo egy autoimmun bőrbetegség, amely során a bőrben található pigmentsejtek elpusztulnak, és fehér foltok alakulnak ki a test felületén. A rendelkezésre álló adatok szerint a vitiligo Magyarországon kb. 100–200 ezer embert érint. Ezzel az autoimmun betegséggel, egyre többen vállalják büszkén önmagukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.