Császármetszéssel, 2019 -ben jött világra Noel, aki gondos szüleivel a Veszprém vármegyei Szápáron él. Sok gyermekkel ellentétben nem játékokra, telefonra és nyaralásra vágyik a kisfiú, hanem csak egészséges szeretne végre lenni. A mindennapjai azonban az orvosokról, és a műtétekről szólnak. A család szerdán viszi legközelebb Budapestre a Merényi Gusztáv kórházba Noelt, ahol kitűzik az orvosok a következő műtét időpontját.
A gyermekem mindkét keze deformált, és a szájpadlása is nyitott, amihez dongaláb és autizmus is társul. Nagyon megviseli Noelt a betegsége, és a sok utazás. Legutóbb mikor Budapestre kellett mennünk, többször megálltunk, mert végighányta a kicsim az utat. Az egyetlen vágyam, hogy egészségesnek lássam
– sóhajt fel az édesanya, akivel gyermeke születése után közölték az orvok, hogy baj van.
Miután felébredtem az altatásból, orvosok és nővérek álltak az ágyam mellett, és mondták, hogy Noel több rendellenességgel született. Egy anyának sem kívánom ezt. Azóta a napjaink arról szólnak, hogy a fiunk meggyógyulhasson
– emlékszik vissza az Petrovics Mária, a gyermek édesanyja, akiben ekkor egy világ omlott össze.
A gyermek születése után több mint egy hét telt el, mire Mária karácsonykor először a kezébe foghatta Noelt. Elsírta magát, mikor látta, hogy az orrából szonda lóg ki, és a csöppség végtagjai hiányosak.
A kétségbeesés után azonnal a megoldást kezdtük el keresni. Már akkor mondták az orvosok, hogy hosszú és rögös út lesz, mire eljutunk odáig, hogy Noel teljes életet élhet. Azóta a műtétekről szólnak a napjaink. Csak a születése utáni első egy évben a dongalábát 16-szor gipszelték és több szájműtéten is átesett
– sírja el magát az édesanya, aki számára borzalmas látni fia szenvedését.
Látom, ahogy a többi gyermek önfeledten játszik, és Noel nem tud odamenni hozzájuk. A szívem szakad meg
– folytatja Mária, aki hozzáteszi, hogy a következő pofont akkor kapták, mikor óvoda miatt kellett elvinniük a gyermeket a szakszolgálathoz. Ekkor szembesítették a családot azzal, hogy a gyermek eddig ismert betegségei mellé autizmus is társul.
A fiú első szájműtétére 2022-ben került sor, amit még abban az évben több lábműtét is követett. A gyermek achilleseit is meghosszabbították, hogy javítsanak a dongalábán, de a helyzete továbbra is kritikus.
A következő mérföldkő a kis Noel életében szerdán, október 1-jén lesz. Akkor kell az édesanyának legközelebb kontrollra vinnie a Merényi Gyula kórházba a gyermekét, ahol a vizsgálatok után kitűzik a következő műtét időpontját.
Bízom benne, hogy megéri a sok küszködés, és szenvedés. Szeretném ha meglenne a gyümölcse az elmúlt évek gyógykezeléseinek, és végre láthassam, ahogy önfeledten játszik Noel a barátaival.
– sóhajt fel az édesanya, aki tudja, hogy addig még hosszú út vezet, ami a család számára a lelki sebeken túl hatalmas anyagi terhet is mér.
Ha segíteni szeretnél ITT tudod felvenni a kapcsolatot a családdal!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.