Szörnyű drámának voltak tanúi egy Torinóhoz közeli gazdaságban. A mezőgazdasági terület egy csatornával szabdalt részén, a vízben, egy oszlásnak indult holttestet találtak. Mindez 2025 július végén történt, a tragédia részleteire és az áldozat kilétére azonban csak most, több mint egy hónap elteltével jött rá az olasz rendőrség.
A testet július 22-én, egy forró keddi napon találták meg. A bejelentő egy helyi gazda volt, aki sokkot kapott a látványtól. A férfi ruházatában nem találtak iratokat. Az egyetlen, használható nyom egy műanyag karkötő volt, az elhunyt csuklóján. Az áldozat fejét is megtalálták, azon éles metszések nyomai látszottak. A nyomozók felkeresték a közeli kórházakat, míg a halottkém elkészítette jelentését. Eszerint a férfi 2025 januárjában került a csatornába és a test az elmúlt fél évet a vízben töltötte. A jelentés azt is megállapította, hogy a koponyán talált vágások orvosi beavatkozás nyomai, azaz az illető a halála előtt műtéten esett át.
Néhány hétbe került, mire kiderült, hogy a férfi egy 51 éves magyar állampolgár, aki turistaként érkezett, majd hajléktalanként élt Torinóban, illetve a város környékén. Halála előtt a torinói Maria Vittoria kórházban járt, a sürgősségi osztályon látták el. Az ott felvett adatok alapján derült ki a személyazonossága. A férfi utolsó napjait is rekonstruálták a nyomozók, minden apró részletet, mozaikként illesztettek össze. A kórházban emlékeztek arra, hogy elmondta, Torinóból Liguriába utazik. Azonban pénz híján vonat helyett valószínűleg a gyaloglás mellett döntött. A Torino-Modane vasútvonal mentén indult el, ez az útvonal azonban nem délre, hanem nyugatra, a francia határ felé tart. Úgy tűnik, tévedésből tartott arrafelé. Megtett 63 kilométert, mire a perosai földek közelébe ért, ahol végül elhunyt. Az autóval egyórás út, neki két napba került. Halála természetes okból állt be, az idegenkezűség kizárt, erre jutottak végül a nyomozók.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.