„Az élethez vitt közelebb” - Hintya Enikő 28 évesen kapott sztrókot, és nem cserélne senkivel

PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 07. 16:02 / FRISSÍTÉS: 2025. augusztus 07. 16:05

Hintya Enikő 28 évesen, 2013-ban kapott sztókot. Azt mondja, ez volt élete legnagyobb törése és egyben legnagyobb ajándéka is. A sztrók volt az egyik legmeghatározóbb tapasztalata az életben.

Hintya Enikő 28 évesen, 2013-ban élte át azt a fordulópontot, ami az egész életét újraírta. Egy váratlan sztrók egyik pillanatról a másikra vette el a mozgásszabadságát. Addigi élete a pörgésről, teljesítményről, megfelelésről szólt, a sztrók azonban megállította egy kis időre. Elindította egy egészen más irányba.

„Utolsó lélegzetünkig fejlődünk az életben”- sztrók után a csúcson

A betegség első jelei Enikőnél felismerhetetlenül jelentkeztek. A beszéde elmosódottá vált, zsibbadt a teste, azt hitte, csak fáradt, így dolgozott órákon keresztül. A környezete, sőt még az orvosok sem ismerték fel rögtön, hogy sztrókról van szó.

Úgy beszéltem, mint aki be van rúgva. Nem ismerték fel, hogy sztrók. A legveszélyesebb az volt, hogy órákig dolgoztam, majd egyszerűen lefeküdtem aludni. Ma már tudom: sztrók után nem szabad aludni, mert lehet, hogy az ember soha többé nem ébred fel. Ugye tudjuk, hogy van a sztróknál egy aranyóra, amely életmentő. Nekem ez a zsibbadás 18 óráig nem lett sztrókként diagnosztizálva. Amikor kiderült, már nem kaphattam gyógyszert. Meg kellett várni, míg teljesen lebénulok, majd onnan, a nulláról kellett a lebénult testemet újraépítenem, és az életemet is. 28 éves voltam akkor.

- mondja Enikő visszaemlékezve.

A kórházi rehabilitáció után Enikő hazament, és otthon kezdett el újraépíteni mindent: önmagát, az életét, a testét és a jövőjét. Meg kellett tanulnia újra felülni, járni, beszélni. Az izmai görcsben voltak, az agy és az izmok közötti kapcsolat megszakadt. A koordináció, a beszéd, a koncentráció is elveszett, de az akarat, a belső erő és a szeretetteljes családi háttér mindvégig itt tartották.

A sztrók nem egy magányos műfaj, mert amikor az ember kiszolgáltatott, a család és a barátok az egyetlen kapaszkodó, ami megtart. Az agy szerencsére azonban regenerálódik. Az élő sejtek átveszik az irányítást az elhaltak helyett. Olyan, mintha újratervezné önmagát, csodálatos dolog az emberi elme. Ma érzem, hogy az agyam azon része, mely nem sérült, erősebb lett, okosabb is.

-teszi hozzá.

Enikő ma már 95%-os állapotban van, bár a mozgásán megmaradtak a betegség nyomai, nem engedi, hogy ez határozza meg. A felépülés nem egy pillanat, hanem egy folyamat lett. Enikő számára a sztrók nem a véget, hanem egy új kezdetet jelenti. Nemcsak fizikailag kellett talpra állnia, hanem mentálisan is új identitást épített, megváltozott. Nem a betegség határozta meg többé, hanem az, hogyan él vele tovább.

A sztrók nem én vagyok. Egy tanítás volt, egy életlecke, amit nem cserélnék el semmire sem, ez volt az a kereszt, ami élet adott. Mindenki mást kap, én ezt tudtam akkor elbírni, oka volt, mert elindított, formált.

Idővel visszatért a munka világába. Visszament a bróker céghez, ahol a sztrók érte, majd bátorságát és vagányságát követve Párizsba költözött, ahol egy luxushajón vállalt munkát. Ezután jött el az igazi fordulat: egy nagy cég - ahol már több mint egy évtizede dolgozik HR-esként. Itt találta meg azt a közeget, amely nemcsak elfogadta a történetét, hanem értékként is tekintett rá.

A sztrók során szerzett tapasztalatait Enikő nem zárta magába. Blogot írt, előadásokat tartott, workshopokat vezetett. Munkája során szervezeti kultúrát épít, rendezvényeket szervez, belső kommunikációval és fejlesztésekkel foglalkozik, olyan emberként, aki valóban látja az embereket, és érti az élet mélységeit és nehézségeit.

A sztrók az élethez közelebb vezetett, utat és irányt mutatott. Most már tudom, hogy a legfontosabb dolog az életben az, hogy kapcsolódj önmagadhoz, másokhoz, a pillanathoz. A sztrók mutatta meg, hogy mihez van érzékem. Azóta jobban látom az embereket, mélyebben értem őket. A munkámban ezt nap mint nap hasznosítani tudom.

- teszi hozzá.

A fejlődés nem ér véget addig, amíg élünk. Csak akkor nem fejlődünk tovább, ha már nem lélegzünk. Mindig van még egy lépés, egy jobb változatunk. A sztrók közelebb vitt az élethez, és az emberekhez. Hálás vagyok érte, nem cserélném el.

- zárja gondolatait Enikő.