Kómába esett, majd elhunyt Vera, a vétlen családanya - három ember köszönheti neki az életét

halálos baleset
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 10. 16:35
Az asszony kocsijába egy fiatal sofőr rohant bele. Veronika kómába esett, életéért hat napig harcoltak, míg végül elhunyt. Gyászoló szerettei felajánlották szerveit, ami három ember életét fogja megmenteni.

Egy boldog család élete vett tragikus fordulatot a nyugodtnak induló, forró nyári napon, a felvidéki Nagykaposnál, július 2-án. A háromgyermekes családanya, P. Veronika éppen két kisfiával, a három éves Szebasztiánnal és a kilenc éves Patrikkal autózott hazafelé, amikor a semmiből egy fiatal sofőr csapódott beléjük a kocsijával. A két kisfiú és a sofőr súlyosan megsérült, Veronika pedig kómába esett.

kómába esett
Veronika a baleset után kómába esett. Hat napig harcoltak érte, de nem lehetett megmenteni. Családja most felajánlja a szerveit   Fotó: Forrás: unsplash (Képünk illusztráció)

Kómába esett, majd elhunyt Veronika

A Noviny úgy tudja, hogy a 19 éves sofőr nemcsak, hogy nem adta meg az elsőbbséget Veronikáéknak, de az asszony kocsiját vezető férfi, Zoltán szerint, a vétkes fiatal 140 kilométeres sebességgel száguldott az úton. Mint írták, a férfi nem is emlékszik a végzetes baleset szörnyű pillanataira.

Tulajdonképpen nem sokra emlékszem a balesetből. Csak a becsapódásra, miután elhagytam a falut

 - idézte a lap a fiatal férfit, Mareket. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, ugyanis Zoltán, Vera és a két kisfiú is súlyosan megsérült. A legrosszabb állapotban Szebasztián és Veronika volt: a kisfiút mesterséges kómába kellett helyezni, míg Vera csigolyái és a koponyája is megsérült.

Bár kisfia csodával határos módon már jobban van, Veronika állapota nem javult. A családanya nem tért magához a kómából, állapota válságos volt, minden nap élet és halál között lebegett. A család azonban az utolsó pillanatig reménykedett a csodában, azaz abban, hogy Veronika fel fog épülni. Tegnap (július 8.) azonban minden reményük elveszett: úgy tudjuk, ekkor derült ki, hogy Veránál beállt az agyhalál, a fiatal családanya életét már nem lehet megmenteni.

Felajánlották Veronika szerveit

Nővére teljesen összeomlott:

A testvéri szeretet olyan kötelék, amelyet sem az idő, sem a távolság nem bonthat meg. Együtt osztoztunk a titkainkon, nevettünk és sírtunk, majd egyszer csak a világ kegyetlen módon elszakított minket egymástól

 - írta búcsújában testvére. Mint mondta, próbálja felfogni azt, ami emberi ésszel lehetetlen: imádott testvére nincsen többé. 

Most is itt állok és próbálom felfogni, a felfoghatatlant. Te már nem vagy velem. A hiányod olyan, mint egy szakadék a szívemben, amit semmi sem tölthet ki. Minden nap eszembe jutnak közös pillanataink 

- tette hozzá. 

A család azonban a legfájdalmasabb időszakban is szívszaggató döntést hozott: Veronika szerveit felajánlották, ami vélhetően három életet fog megmenteni. 

A család és a barátok vigasztalhatatlanok. 

- Imádkoztunk, hogy felgyógyuljon. Itt várták a gyerekei, akiknek szükségük van rá. Nem is merek belegondolni, hogy velük mi lesz - mondta szomorúan a nő egyik barátja. 

Nővére nevelheti fel a gyerekeket

Bár a legidősebb fiú az édesapjánál él, a két kisebb gyermeket Vera testvére, egyben a kicsik keresztanyja szeretné nevelni. Úgy tudni ugyanis, hogy a férfi, bár imádja gyermekeit, nem tudná a munka mellett megoldani a mindennapi nevelésüket.

- Nagyon szereti a kicsiket és szépen fogja őket nevelni. Ő maga is édesanya, jó kapcsolata van a fiúkkal. Nem lesz egyszerű időszak, minden erejére szüksége lesz

 - vélekedett egyik ismerőse. 

A rendőrség szerint a balesetért vélhetően Marek a felelős, miután a férfi nem adott elsőbbséget. A történtek után ő maga is összeomlott.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.