„Annyira ráfüggtem a szoláriumokra, hogy hetente négyszer is elmegyek - nem tudom abbahagyni”

szolárium
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 08. 13:30
Egy 19 éves lány négy alkalommal jár szoláriumba hetente, emellett barnító injekciókat is használ. Bár már nem élvezi, képtelen leállni, és jól tudja, milyen árat fizet ezért egészségével.

Egy fiatal nő megosztotta, hogy függőség alakult ki a szoláriumozás iránt, bevallása szerint hetente négyszer fekszik be 15 percre Angliában, és nem tud leállni annak ellenére, hogy már ő sem élvezi ezt.

A fiatal lány szokatlan függőségéért saját egészségével fizet.
A fiatal lány szokatlan függőségéért saját egészségével fizet. (Képünk illusztráció) Fotó:  Pexels

Megan Blain akkor kezdett megszállottan vágyni a barnaságra, amikor 14 évesen először próbálta ki az önbarnítót, de hamarosan úgy döntött, inkább szoláriumra vált. A ma már 19 éves lány elmondta, hogy azt kívánja, bárcsak sosem kezdte volna el, de most már nem tud leállni.

Tizenévesen lett függő a lány

Olyan gyakran jár szoláriumba, hogy már nem is emlékszik, milyen a bőre barnaság nélkül. Ráadásul, a heti négy szoláriumozás mellett heti öt alkalommal barnító injekciókat is használ, hogy még sötétebb legyen a bőrszíne.

14 évesen kezdtem el használni az önbarnítót. Nagyon fehér bőröm volt. Anyám elővette a garázsból a szoláriumot, és gondoltam, amíg dolgozik, kipróbálom.

- mesélte Megan a Truly nevű csatornának, azt is elárulta, hogy szándékosan a szolárium aljára fekszik, mert ott erősebb a fény, és így az arca is jobban barnul.

Megan korábban kiszámolta az áramfogyasztást is, és rendszeresen feltöltötte az előrefizetős mérőt, hogy egész évben fenntarthassa a barnaságát. Bár tudja, hogy rabja lett a barnulásnak, sokszor kellemetlenül érzi magát a külseje miatt.

Az utcán mindenki utánam fordul. Az emberek végigmérnek és nevetnek rajtam.

Természetesen a szolárium veszélyeivel is tisztában van, és néha könnyek között fakad ki egy-egy 15 perces barnulást követően.

Tudom, mit művelek a bőrömmel, de úgy érzem, már túl messzire mentem. Tele vagyok anyajegyekkel. Nem tudom, hogy ezek rákosak-e.

Ma már nem a külseje miatt csinálja, inkább egyfajta kényszerré vált.

Ha beszélhetnék a 14 éves önmagammal, azt mondanám: ne akarj másoknak megfelelni. Az vagy, aki vagy, nem kell beolvadnod a tömegbe, csak légy önmagad.

Sokan megosztották gondolataikat Megan történetéről a videók alatt. Többen is jókívánságokat küldtek neki annak reményében, hogy véget tud vetni ennek az ördögi körnek. Míg mások kiemelték, az, hogy nyíltan beszélt róla, talán neki is segít egy kicsit a gyógyulásban, miközben másoknak figyelmeztetésként szolgál.

Az NHS Inform figyelmeztetése szerint a szolárium UV-sugarakat bocsát ki, amelyek mélyen behatolnak a bőrbe, hasonló vagy még erősebb reakciókat okozva, mint a napfény. A reakció a bőrtípustól függ: leégést vagy barnulást is okozhat, de fontos megjegyezni, hogy nincs olyan, hogy biztonságos vagy egészséges barnulás UV-sugárzás révén - írja a Mirror.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.