Tudósok sürgős figyelmeztetést adtak ki: apokaliptikus cunami csaphat le – mind veszélyben vagyunk

cunami
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 11. 19:20
Óriási lehet a baj a szakértők szerint.

Egy új tanulmány szerint szinte biztos, hogy 2100-ig egy pusztító földrengés fogja megrázni az USA Csendes-óceáni partvidékét, és ez akár már az elkövetkező 50 évben is bekövetkezhet. A szóban forgó törésvonal, a Cascadia-alábukási zóna (CSZ), közel 1100 km hosszan húzódik Észak-Amerika nyugati partján, a kanadai Vancouver-szigettől egészen Kalifornia déli részéig.

Cunami
Felcsaptak a hullámok, érkezik a cunami? 
Fotó: AFP/Brian Bielmann (Illusztráció)

A Virginia Tech kutatói által vezetett nemzetközi csapat szerint, ha ma történne egy 8,0–9,0 magnitúdójú rengés, az akár 30 méteres cunamit is elindíthatna, amely perceken belül elsöpörné a nyugati partot. A partvonal helyenként azonnal akár 2,5 métert is süllyedne, ami még súlyosabbá tenné az áradást. A FEMA (Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség) korábbi becslései szerint egy ilyen rengés 5 800 ember halálát okozná, a cunami pedig további 8 000 ember életét követelné. Emellett több mint 100 000 ember sérülne meg, és több mint 618 000 épület rongálódna meg vagy semmisülne meg.

A helyzetet tovább súlyosbítja a tengerszint emelkedése, amely 2100-ra akár 60 centiméterrel is magasabb lehet. Ez azt jelenti, hogy ha a földrengés később következik be, a károk is sokkal súlyosabbak lehetnek. A kutatás szerint a rengés és a cunami a 100 évente egyszer előforduló áradási zónákat több mint 300 négyzetkilométerrel is kibővítheti Washington, Oregon és Kalifornia államokban. A legsúlyosabb esetekben, ahol a talajsüllyedés a legnagyobb, ez a szám meg is duplázódhat – írja a Daily Mail.

Tina Dura professzor, a tanulmány vezetője így nyilatkozott: 

Ez nagyon pusztító esemény lesz az Egyesült Államok számára. A cunami be fog törni, és elsöprő erejű lesz. Miután a víz visszahúzódik, a part menti területek továbbra is alacsonyabb szinten maradnak – ez a helyzet évtizedekre vagy akár évszázadokra is megváltoztatja a tájat.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.