„Az utolsó emlékképem az, hogy száguld felém a HÉV” – meséli balesetéről Endrédi Tamás. Tamást fiatal korában ütötte el egy HÉV-szerelvény. Tamásnak tizenhat helyen tört be a koponyája és kómába került, de végül csodával határos módon felépült. A második súlyos balesete után viszont már nem volt ilyen szerencséje. Édesanyját sokkolta Tamás újabb balesete, pontosan emlékszik arra, hogyan tudta meg, hogy a fiát ismét elgázolta egy jármű. Tamás ezután sem adta fel. A TV2 Naplójában mesél arról, ahogy elképesztő kitartásának köszönhetően extrém sportoló lett és lábak nélkül mászik falat. Sorstársai pedig rengeteg reményt és bizodalmat merítenek történetéből, és példátlan akaraterejéből.
Tamás édesanyja úgy emlékszik, mintha ma történt volna, arra az esetre, amikor a fiát másodjára is elgázolta egy jármű.
Este 10 órakor csörgött a telefonom, és Sopronból, az oktatókórházból telefonáltak, hogy most műtik Tamást
– idézi fel az édesanyja.
A lámpás kereszteződésnél túl sok fényforrást láttam… Láttam, hogy ott a kamion, de nem fogtam fel
– mondta Tamás a második balesetéről.
Elég volt egyetlen másodperc, és az ember már soha nem lehet az, aki volt.
Végül Tamás ezt a balesetet is túlélte, viszont mindkét lábát amputálni kellett.
Az amputáció után hosszú, fájdalmas időszak következett. Tamás bevallotta: eleinte nehéz volt feldolgozni a történteket, de valami mégis átfordult benne. Úgy döntött, nem a veszteség határozza meg az életét. Szerinte ugyanis van remény, még akkor is, ha az ember helyzete látszólag kilátástalan.
Ma már Tamás nem foglalkozik a történtekkel, még azt is megtanulta elfogadni, hogy elveszítette a lábát, ezt is a mindennapok részének, adottságnak tekinti. A protézisével kapcsolatban ezt mondta:
Annyi hátránya van ennek a lábnak, hogy mivel nincs lábfej, ezért csak helyben járva tudok megállni. Úgyhogy mindenképp mozgásban kell lennem
– mosolyodik el Tamás.
Lehet, hogy ezért is van folyamatos mozgásban. Szabadidejében falat mászik, illetve extrém sportokat űz, és így, mondhatni, minden mozdulatával azt üzeni a sorstársainak, hogy van kiút a legreménytelenebbnek tűnő helyzetekből is.
Tamás elhatározta, hogy az életének értelmet ad, még ha a teste nem is olyan, mint másoké. Ezzel pedig példát mutat sorstársainak és mindenkinek, aki valaha úgy érezte, nincs tovább.
A Tamással készült őszinte és megrendítő interjú vasárnap este látható Pachmann Péter műsorvezetésével a TV2 Napló című műsorában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.