Csapattársai a szörnyű baleset óta nem feledik azt a tragikus sorsú cigándi focistát, akit a sporttörténelmük legsokkolóbb meccsén vesztettek el, május 27-én. Ismeretes, Máté a Felsőzsolca ellen játszott csapatával, a Cigánd Sportegyesülettel, amikor a meccs 35. percében összeütközött a kapussal. Máté a sportbalesetben súlyosan megsérült, a pályáról azonnal kórházba vitték. Bár közel egy napon keresztül harcoltak az életéért, már nem lehetett megmenteni: másnap a kórházban elhunyt.
Családja, barátai, diáktársai, tanárai, szülőfaluja és sportegyesülete azóta is mélyen gyászolja a tehetséges és közkedvelt fiatalt, akiről már többször is megemlékeztek, méghozzá szívszaggató módon: először csapata tartott Máté emlékére gyertyagyújtást a stadionnál, majd iskolájában emeltek neki emlékhelyet az aulában. Csapata a sportpályán is elköszönt a fiútól: szezonzáró meccsükön Máté számával ellátott fekete mezben vonultak fel a fiúk a pályára.
Most ismét megható módon adóztak Máté emlékének: a csapat egy díjat nevezett el tragikus sorsú játékosáról.
A Kiss Máté-díjnak a "Felnőtt csapat kapujában 2025" nevet adták, és a legérdemesebb játékosnak adták át, miközben Máté meccsét játszották le a kivetítőn a stadion vendégeinek.
A díjat végül az a fiatal, Zénó kapta, aki nem csak, hogy közeli ismeretségben állt Mátéval, de azon a szörnyű meccsen is a pályán játszott. A díjat Máté szerette adta át Zénónak: a kupát az elhunyt focista nyolcas számú mezében, zokogva adta át a fiú egyik rokona, aki a mezre Máté fotóját nyomtatta.
Az eseményt közel félezer ember követte végig állva a lelátókról, a pályáról és a pálya széléről. Többen könnyes szemmel hallgatták a megható visszaemlékezés pillanatait, az eseményről készült fotókhoz pedig Máté összetört nagymamája is hozzászólt.
Drága unokám, nagyon büszke vagyok rád, focizzál tovább az angyalok között. Nagyon hiányzol
- írta az egyik fotóhoz Máté gyászoló nagymamája.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.