
Régóta nem aludt már senki abban a munkásszállóban, ahova A Felfedező nevű urbexes bejutott. Az épület hosszú évek óta elhagyatott, azt nem lehet tudni pontosan, hogy mikor és miért tűnhettek el a munkások.
Az elhagyatott helyek Magyarországon 2014 óta rabul ejtik a titokzatos urbexes szívét, de szívesen kalandozik külföldön is. Ez idő alatt rengeteg izgalmas helyet mutatott be, mint például az elhagyatott falusi ház rejtélye, vagy a Hungária körúti panelek, ahonnan mindent hátrahagyva tűntek el a lakók, valamint Ella néni magányos otthona; de ne feledkezzünk meg a Dunakanyarban álló üdülőházról sem. Most egy határon túli munkásszállóban járt.
Az épület recepciója üresen áll, egyetlen szoba kulcsa sem lóg a helyén. A nyitott ablakokon befutott a borostyán, lassan visszaveszi a területet a természet. Egy kiszuperált képcsöves tévé árválkodik az egyik szekrény tetején.
Az urbex az urban exploration rövidítése, ami magyarul városfelfedezést jelent. Az urbex egy elterjedt szabadidős tevékenység, aminek már saját szubkultúrája van. A városfelfedezés lényege, hogy elhagyatott, lepukkant, romos, vagy éppen működő, de elzárt, ember alkotta helyekre vagy tárgyakhoz jussunk el. Az urbexesek célpontjai lehetnek például elhagyatott városok, gyárak, kórházak, elmegyógyintézetek, börtönök, csatornahálózatok, alagutak, katakombák, ipari és katonai létesítmények, vagy éppen magára hagyott parasztházak, tanyák. Az urbexesek az íratlan szabályukhoz hűen nem rongálnak, nem visznek el semmit a helyszínről és nem árulják el, hogy pontosan hol található az a bizonyos épület, ahol jártak, nehogy vandálok jelenjenek meg és teljesen kifosszák, megrongálják a helyszínt. Egyébként egyre népszerűbbek az elhagyatott helyek Magyarországon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.