„Sokkolt a halála" - búcsúzik a kapitánytól a Fradi egykori csatára

halál
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 11. 09:45
Májusban még az otthonában látogatta meg a múlt héten elhunyt Jenei Imrét az Újpest és a Ferencváros egykori román labdarúgója. Sorin Cigant sokkolta a szakember halála.

Sorin Cigan, az Ajka NB II-es futballcsapatának pályaedzője májusban még szót váltott a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imrével, a magyar és a román válogatott korábbi szövetségi kapitányával, aki edzőként 1986-ban BEK-győztes volt a Steaua Bukaresttel.

Jenei Imre
Jenei Imre 88 évesen hunyt el Fotó: Mirkó István

Tartom a kapcsolatot a volt Steaua-klasszis Bölöni Lászlóval, aki tavasszal arra kért, hogy látogassam meg Imre bácsit, aki több alkalommal sem vette a telefonját

 – mondta a Borsnak az Újpest és a Ferencváros egykori kiváló támadója. Jenei Imre örömmel fogadta nagyváradi lakásában Cigant. Kiderült, a szakember azért nem vette fel a telefont, mert napközben is sokat szunyókált.

Nekem azt mondta, nincs semmi baja. Szívesen sétált – mindig kísérettel - Nagyvárad központjában. Utolsó beszélgetésünk alkalmával csakis a labdarúgásról esett szó. Elemezte a román futball helyzetét, és megjegyezte: mivel járatos a magyar viszonyokban, erősebbnek véli Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét a románénál. Amikor még Magyarországon dolgozott kapitányként, Détári Lajos volt a kedvence. Többször hangsúlyozta, a magyar futball annak köszönheti mai respektjét, hogy a sportágat kedvelő Orbán Viktor miniszterelnök mindent elkövet a körülmények javítása érdekében

 - folytatta Cigan.

Az újabb látogatás már elmaradt Jenei Imre lakásán

A 61 éves román támadó májusban azzal búcsúzott a szakembertől, hogy majd újra meglátogatja. Sajnos ez már nem történt meg...

Imre bácsi halála valósággal sokkolt...

– mondta Cigan.

A magyar labdarúgó-válogatottat 1992-1993-ban 14 hivatalos mérkőzésen szövetségi kapitányként irányító Jenei Imrét szombaton Nagyváradon katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra a felesége mellé.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.