Hatalmas gólt lőt az NB I kilencedik fordulójában Dzsudzsák Balázs. A DVSC ikonja szabadrúgásból talált be a Győr elleni bajnokin (1-1). A 38 éves labdarúgó az idei szezonban már négyszer volt eredményes, kétszer pedig gólpasszt adott. Pedig nyáron arról lehetett hallani, viszavonulhat.
Dzsudzsák Balázs tavaszal a bennmaradásért harcoló Lokiban csak csere volt, jobb estekben is csak perceket kapott a kispadról beszállva. Éppen ezért volt kérdéses, hogy hosszabbít-e vele a klub, tekintve, hogy decemberben 39 éves lesz. Dzsudzsák maradt, visszatért a kezdőcsapatba, s a Loki legjobbja lett. A Győr elleni bajnoki után azoknak üzent, akik már eltemették.
„Érzem a bizalmat mind a vezetőség, mind az új edző érkezésével. Sergio (Navarro – a szerk) szárnyakat adott nekem, nekem is kellett, hogy egy teljesen más mentalitással induljak neki a bajnokságnak."
Nagyon sok mindent változtattam az életemben, úgyhogy mindent megteszek annak érdekében, hogy igenis, fegyelemmel, alázattal és ezzel a szeretettel, amit a futball iránt érzek, húzó példája legyek akár a Debrecennek, akár a fiataloknak, akár a magyar labdarúgásnak. Örülök, hogy ilyen momentumokkal meg tudom mutatni, hogy hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom
- mondta az M4 Sportnak a játékos.
Az interjúban Dzsudzsák elismerte, mostanában gyenge pontja a szabadrúgás. Éppen ezért örül annak, hogy ebben a szezonban is betalált rögzített szituációból távolról - írja az Origo.
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye – immár Fizz Liga néven – már javában tart. A névváltás új korszakot hozott, de a kérdések a régiek: ki lesz a bajnok, ki harcolja ki a nemzetközi kupaindulást, és kik búcsúznak az élvonaltól? Vajon megőrzi fölényét a címvédő Ferencváros, vagy idén felborul a papírforma, és más csapat ünnepelhet majd? A fordulók izgalma garantált, a szurkolók pedig minden hétvégén újabb drámára és parázs meccsekre számíthatnak. A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá a bajnoki hajrát.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Dzsudzsák Balázs gólja
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.