“Nem csak viperát láttak, tragédia lehetett volna” - félelmetes részletek a román-magyar botrányról

Egészen a mérkőzésig semmi problémát nem tapasztaltunk, vigyáztak ránk. A szállodában biztonsági ember kísért minket, így abszolút biztonságban éreztük magunkat. A közösségi médiát figyelve és a csapatmenedzserünk információi alapján sejteni lehetett, hogy teltház lesz, de pontosan nem tudtuk, ez mit jelent majd. Amikor kimentünk bemelegíteni, még csak gyerekek és szülők ültek a lelátón. A himnuszoknál viszont már az egyik tábor bent volt a pálya egyik oldalán, majd megérkezett a másik szurkolói csoport is, akik velük szemben foglaltak helyet. Azt hiszem, a tévében is hallatszott, hogy végig kifütyülték a himnuszt, de erre, amennyire lehetett, igyekeztünk felkészíteni a játékosokat, hogy a hangzavar miatt nehéz lesz a kommunikáció.

Egyszer csak a falon lévő két nagy kijelző és az oldalsó kijelző is elsötétült, valószínűleg pont akkor, amikor a gól született. Amikor újraindították őket, akkor derült ki, hogy a kijelzőn Hun-Hun felirat jelent meg. Úgy tudjuk, ez váltotta ki az egyik szurkolótábor felháborodását, akik összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel. Ezt észrevette a másik tábor, és elindultak feléjük – innen indult ki az egész balhé. A felvételeket többször visszanézve látszik, hogy néhány ember a játékosaink mellett futott át. Szerencsére akkor még tényleg csak páran voltak, amikor a mieink még a pályán tartózkodtak. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az egyik szurkoló Rábl János felé mozdult volna, de szerencsére nem lett belőle semmi. A játékvezetők, a biztonsági főnökünk és mi, a szakmai stáb is urai voltunk a helyzetnek: azonnal lehívtuk a játékosokat, és az öltöző felé tereltük őket. Onnantól kezdve a két tábor egymással volt elfoglalva, így egyáltalán nem merült fel, hogy a biztonságunk veszélybe lehet.

Mi is hallottuk, hogy nemcsak viperát láttak, hanem talán mást is. Minden nagyon gyorsan történt, és mire feleszméltünk, azok, akik berohantak, már túl voltak a játékosainkon. A mieink és a játékvezetők ekkor már elindultak lefelé. Nagy baj is lehetett volna, ha azok a huligánok tényleg azzal a szándékkal rohannak be a pályára, hogy bántsanak minket – hiszen teljesen védtelenek voltak azok a játékosok, akik pont a két tábor közötti térfélen álltak. Szerencsére nem így történt, és onnantól kezdve biztonságban voltunk. Fontos kiemelni, hogy a biztonsági főnökünk, a csapatmenedzserünk és a szövetségi kapitányunk is komoly nyomást helyezett az UEFA delegátusára: folytatjuk a mérkőzést, de csak akkor, ha garantálják, hogy többé nem történhet ilyen. Mert ebből a helyzetből akár tragédia is lehetett volna. Úgy gondolom, onnantól kezdve, hogy kivezették a fekete pólósokat, már nem volt kérdés, hogy biztonságban vagyunk, és nem lesz baj.

Nem éreztem úgy, hogy közvetlenül felém szaladt volna. Tudtuk, hogy a két szurkolótábor ellenséges egymással, de ez így is egy nem mindennapi élmény volt. Nem az volt az első gondolatunk, hogy most vipera vagy bármi más van a kezükben, hanem az, hogy nekünk innen most menni kell.

Ünnepeltünk az öltözőben, ez az igazság. Utána jegeltünk, pakoltunk, és mire végeztünk, nagyjából már senki nem volt sem a csarnokban, sem a környékén. Rendőrségi felvezetéssel mentünk vissza a hotelbe, és egyértelmű volt, hogy ezek után nem hagyhatjuk el a szállodát. De nem történt semmi, és ez a lényeg.