Amint arról a Bors is beszámolt, a Liverpool megállapodott a Bournemouth-szal a 21 éves bal oldali védő szerződtetéséről. A The Athletic úgy tudja, a magyar labdarúgó 40 millió fontért – azaz mai árfolyamon 46 824 800 euróért – cserébe igazol Kerkez Milos az Anfield Roadra, aki várhatóan jövő héten esik át az orvosi vizsgálaton, majd aláírja a Vörösökkel az öt évre szóló szerződését. Mostanra az is kiderült, hogy Kerkez mikor mutatkozhat be tétmeccsen az új klubjában Szoboszlai Dominik csapattársaként.
Ahogy arról már beszámoltunk, az angol szövetség (FA) előbb a Premier League sorsolását készítette el, majd most nyilvánosságra hozta, hogy mikor rendezik meg a bajnok és az FA Kupa győztesének találkozóját, melyben a Liverpool és a Crystal Palace csap össze egymással a Wembley-ben. Nos, az idény hivatalos megnyitóját, a Szuperkupa döntőjét, vagy ahogy az angolok nevezik, a Community Shieldet, augusztus 10-én rendezik meg 16 órai kezdéssel. Ez a meccs lesz a Liverpool első hivatalos meccse az új szezonban, melyen a magyar szurkolók reményei szerint akár három magyar – Szoboszlai Dominik, Pécsi Ármin és Kerkez Milos – is ott lehet a Vörösök csapatában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.