Fontos, hová tesszük ágyunkat, mert olyan tényezők mételyezhetik meg alvásunkat, amikre még álmainkban sem gondolnánk. A földsugárzás és a káros vízerek kihathatnak egészségünkre.
Tudnunk kell, hogy a Földet a mágneses pólusok irányába úgynevezett Hartmann-vonalak hálózzák be. A háló metszéspontjai okozzák a legtöbb kalamajkát, ugyanis ott kétszer olyan erős a sugárzás, mint máshol. Elmondható tehát, hogy a Hartmann-vonalak a Föld negatív és pozitív mágneses erőterének összecsapásának eredményei. Az is tény, hogy ezek az erővonalak zárt térben módosulnak a falak és a különböző tárgyak elhelyezése miatt.
A radiesztéták, vagyis e vonalak kimérésére szakosodott emberek állítják, hogy a Hartmann-sávok éjfél és hajnali három óra között sugároznak a legerősebben. Tehát aki ebben az időszakban nyugtalanul ébred, annak álmatlanságának ez lehet az oka.
A föld alatti vízfolyások is negatív hatással lehetnek ránk. Ezek is keresztezik egymást, a szisztéma ugyanaz, mint a Hartmann-vonalak esetében. Veszélyességük abban rejlik, ha erős a vízfolyás.
A földből jövő sugárzások veszélyt jelentenek az élőlényekre nézve. A kutyák és a lovak elkerülik a geopatikusan terhelt helyeket, míg a macskák kifejezetten szeretik azokat. A filodendron szobanövény például rövid időn belül elpusztul ha ilyen helyre kerül.
Hálószobánkat érdemes beméretni egy szakértővel, ugyanis a káros sugarak tönkretehetnek bennünket. A meghatározásához ingát, pálcát, rudat, rayométert használnak. Ezek lengési irányának megváltozása mutatja, hogy hová nem szabad feküdni. A fejfájás, a depresszió, a szédülés, hányinger és a daganatok megjelenése is mutatják, hogy mennyire kritikus a helyzet. Az észak-déli irányú vízelemek Parkinson-kort, gyomorvérzést és különböző immunbetegségeket okozhatnak.
Szakember segítségével kell beméretni a hálószobát, és krétával kell megjelölni a padlón a kritikus helyeket. Úgy érdemes az ágyat elhelyezni, hogy a sugárzás ne érhesse testünket. Ezek a veszélyes mezők felismerhetőek, mindig kérjük szakember segítségét! A szervezetünk számos veszélynek van kitéve, ne terheljük még az ehhez hasonló földsugárzásokkal is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.