A hibás génvariációt hordozó nőknek csaknem 3:4 az esélye arra, hogy mellrákosak lesznek, de ha legalább egy éven át természetes módon táplálják gyermeküket, csökkenthetik ezt az arányt. A kutatásból kiderült, hogy a BRCA1 génnel élő nők 32 százalékkal kisebb arányban betegedtek meg, ha a szoptatást választották. Ezeknél az asszonyoknál olyan nagy mértékben fennáll a daganat kialakulásának veszélye, hogy sokan megelőző célzattal távolíttatják el emlőiket, hogy ne kelljen időzített bombaként élni életüket.
A kutatást az ontariói Női Kutatóintézet végezte el. Kiszámolták, hogy ha öt BRCA 1 génhordozó nő egy éven át szoptat, akkor ezzel megelőznek 1 rákos megbetegedést. A BRCA2 génváltozattal rendelkező nők mellrák-kockázatát azonban nem befolyásolta a szoptatás, ami arra enged következtetni, hogy a két gén eltérő módon vezet a tumor kialakulásához. Az egészséges nők körében az egy éven át tartó emlőből való táplálás 4,3 százalékkal csökkenti a rák kockázatát.
Csaknem 6000 BRCA1 és BRCA2 hordozó nő vett részt a kutatásban, nagyjából 50 százalékuknál már diagnosztizálták is a rákot. A lehető legtöbb szempont szerint igyekeztek összehasonlítani őket, például aszerint, hogy hányszor szültek, mennyi idősek, milyen súlyúak. 1665 párt elemeztek. A rákos nők átlagosan két hónappal rövidebb ideig szoptattak, mint az egészségesek. Az egy évig tartó szoptatás 32 százalékkal vetette vissza a kockázatot, a két, vagy több évig tartó pedig csaknem 50 százalékkal.
Dr Steven Narod társszerző a következőket fogalmazta meg a BioMed Central című folyóiratban: „Az eredmények hitelessé teszik a szoptatás rákellenes hatását a BRCA1 génnel rendelkezők számára. A BRCA2-hordozók esetében az összefüggés hiánya arra utal, hogy náluk más a carciogenezis (a rák kialakulása) biológiai útja. A BRCA1 mutáció esetén javasolni kell a szoptatást a rákos esetek számának csökkentése érdekében.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.