Hazánk egyik leghíresebb húsvéti múzeuma serényen készül az ünnepekre

készülődés
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 09. 10:13

A tojásírás és -patkolás, valamint a magrátétes tojásdíszítés rejtelmeibe is bele pillanthatunk, kézműves foglalkozásokon, gyermekprogramokon vehetünk részt, ha ellátogatunk a Baranya megyei Zengővárkonyban működő Míves Tojás Múzeum húsvétváró programsorozatára, amit április 10. és 17. között tartanak.

A zengővárkonyi tájház pajtája Forrás: Míves Tojás Múzeum Zengővárkony / Facebook.com

Nienhaus Rózsa, a múzeum vezetője szerint a nyolcnapos programsorozatra sok látogatót várnak, ugyanis a pandémia miatt az utóbbi két évben nem tudták megrendezni az eseményt a szokásos formában. Éppen ezért virágvasárnap és nagypéntek között a tojásírás és -patkolásé lesz a főszerep, valamint a magrátétes tojásdíszítést is bemutatják. Az előadásokat és workshopokat délelőtt 10:30 és 18 óra között látogathatjuk majd - olvasható az MTI összefoglalójában.

A nagyhéten, április 11-én délután a gyerekek számára tartanak kézműves foglalkozást a szervezők, kedden a szalmafonás mikéntjét tanulhatják el az érdeklődők, szerdán délután a jeles napokról és szokásokról hallhatnak előadást Burján István etnográfustól, míg csütörtökön a kisgyerekeseket hívják zenés, énekes Ringatóra.

Nagypénteken Élő néphagyomány címmel rendezik meg a zengővárkonyi tojásírók délutánját, majd a MárkusZínház bábelőadására várják a családokat. Nagyszombaton Sebestyén István, a népművészet mestere mond mesét a gyerekeknek, de lesz a meseterápiát bemutató foglalkozás is, továbbá elfeledett tavaszi zöld és böjti ételekről tartanak előadást, míg húsvét vasárnap hagyományőrző egyesületek adnak műsort a múzeumban.

Egészen különleges darabok is található a gyűjteményben Forrás: Míves Tojás Múzeum Zengővárkony / Facebook.com

A Míves Tojás Múzeum egyedülálló gyűjteményét 2000-ben a zengővárkonyi tájház pajtájában nyitották meg, a gyűjtemény mintegy 2400 kiállított és további 2100, tárolókban őrzött darabot tartalmaz. Az intézmény anyagának különleges darabjai közé tartoznak az úgynevezett utaveszett, a huculmintás, a karcolt, a bőcsi írott, a viaszlevonatos, a temperával festett, a patkolt, a mag- és szalmarátétes és a dróttal díszített tojások.

A múzeumot a járványügyi korlátozások előtt évente több mint tízezren keresték fel; Magyarország mellett számos európai országból, valamint Ausztráliából, Afrikából, Kanadából, Japánból, Kínából, Oroszországból és az Egyesült Államokból is volt már látogatója az intézménynek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.