Új berendezéssel várja a látogatókat Belgrád népszerű Illúziók múzeuma. Megváltozott a beltér kialakítása és a kiállítás elemeit is átalakították az intézmény második születésnapjára.
A népszerű és látványos "Színek szobája" a fiatalok egyik kedvenc állomása, ugyanis itt nem mindennapi fotókat készíthetünk magunkról, akár egyenesen a közösségi oldalakra. Éppen ezért ezen a látványosságon csak apróságokat változtattak.
Újdonságnak számít viszont, hogy a neves fizikus-feltaláló, Nikola Tesla a tárlat állandó vendége lett. Aki körbejárja az ismert alakot az egy optikai csalódás szemtanúja lehet, ugyanis Tesla mindenhova követi szemével a nézőközönségét.
Szintén újdonság a feneketlen kút, amely a végtelenség illúzióját kelti. Fényekkel, tükrökkel és egyéb trükkökkel hozták létre az érdekességet, amit csak azoknak ajánlanak, akik nem ijednek meg attól, hogy belesétáljanak a végtelenbe.
A sokak által látogatott fordított szoba új berendezést kapott, így most azoknak is érdekes ismét fejreállva felfedezni a nem mindennapi helyiséget, akik korábban már jártak a múzeumban.
A dolgozók elmondása szerint ha ijesztő is egy-egy állomás, félelemre nincs ok, ugyanis mindent európai szabványok szerint, teljes biztonságot nyújtva alakítottak ki. A gyerekek és a felnőttek is izgalmas kalandokkal és érdekességekkel találkozhatnak odabenn - írja a szerb Turistički Svet idegenforgalmi magazin.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.