Augusztusban lesz a balaton-felvidéki Utcaszínházi Fesztivál

balaton-felvidék
PUBLIKÁLÁS: 2020. június 29. 16:07

A tavaly debütált a kapolcsi Bondoró Utcaszínház Fesztivál szervezői március elején még gőzerővel készültek a pünkösdi hosszú hétvégére, hogy biztonságos keretek között megtarthassák az idei eseményt. Az élet azonban közbeszólt.

Forrás: ARTzone Photography/facebook.com/bondorofesztival

A megoldás egy szakmai összefogás képében érkezett: a Bondoró Utcaszínház Fesztivál augusztus legutolsó hetén, 28. és 30. között az összművészeti gyermekprogramként jegyzett Kapolcska Táborral és Kisfesztivállal közösen zárja a nyarat a Balaton-felvidéken - derül ki a szervezők közleményéből.

A Bondoró Fesztivál péntektől vidám utcaszínházi forgataggal várja a családokat a tábor hétvégéjén. Az átszervezések miatt a Bondorót négy helyett három naposra csökkentették, és búcsút kellett venniük a meglepetésnek szánt külföldi attrakcióktól és koncertektől is. De szerencsére nem örökre, mert 2021-ben velük is lehet majd találkozni a következő Bondorón.

Az összefogás ugyanakkor új programelemeket is magával hozott. A Kapolcska Táborban résztvevő diákok a Bondoró Színpadon mutatják be a hét folyamán tanult produkciókat, de a tervek között szerepel az is, hogy a fesztiválon fellépnek a művészeti tábor tanárai is. Bővebb információk a bondoro.hu oldalán találhatók.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.