Szarvason nem csak sok szarvast lehet látni

citybreak
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 09. 09:55

Idén március 15-én nyitja meg kapuit a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának Szarvason található Körösvölgyi Állatparkja, ahol számos fejlesztéssel és programmal várják az érdeklődőket – tájékoztatta a park az MTI-t. A nyitás napján délelőtt vízimadarak látványetetésére várják az érdeklődőket, akik az idei Év madaráról, az erdei fülesbagolyról is megtudhatnak érdekességeket. Megnyílik a madárvonulás érdekességeit és legjeit bemutató, Útlevél nélkül a Föld körül című időszaki kiállítás is, amely november 8-ig látogatható.

A Körösvölgyi Állatpark bölényei Forrás: Copyright: Babak Zoltan/Babak Zoltan/kmnp.hu

A parkban jelenleg mintegy negyvenféle madár-, emlős- és halfaj egyedeit tekinthetik meg az érdeklődők. A látogatók olyan, rejtett életmódot élő állatokkal is találkozhatnak, mint a nyuszt, a borz vagy a nyestkutya, valamint az aranysakál. Az Anna-ligetben láthatnak gímszarvast, őzet, dámszarvast, vaddisznót és rókát is, amelyek általánosan ismert fajnak számítanak, mégis ritkán kerülnek a természetjárók szeme elé a szabadban. A kialakított vizes élőhelyen vízi madarak, mocsári teknősök, halak élnek.

A park legnagyobb attrakcióját az európai bölények jelentik, amelyek a Maros és a Sárrét közti terület régmúlt élővilágát idézik, hiszen ma már a Dél-Alföldön sehol sem élnek vadon.

A Körösvölgyi Állatparkban több korszerűsítés is zajlik. Épül két új közösségi épület, egy úgynevezett lombterasz kilátó, továbbá hajókikötőt és parkolókat is kialakítanak. Elkészült az új gyíkkifutó is, ahova várhatóan az év közepén érkeznek az állatok. Ekkor nézhetik meg először a látogatók a park másik új állatfaját, a szürkefarkas-kölyköket is. Az új kisállatsimogatóban a kecskéket és a nyulakat viszont már márciusban megszeretgethetik a gyerekek.

A Körösvölgyi Állatparkban az év során egyebek mellett Túzok Tusa természetismereti vetélkedő, gyermeknap, gyógynövényes pünkösdölés, szünidei állatmustra, gombaismereti börze, állatkertek éjszakája, szakvezetéses túrák és látványetetések várják az érdeklődőket. A programokról a Körös-Maros Nemzeti Park weboldalán lehet bővebb információt találni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.