Afrika állatai lesznek az éjszakai program főszereplői

Szegedi Vadaspark
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 23. 16:10
A Szegedi Vadaspark programjaira már este 18.00 órától várják a látogatókat az Állatkertek Éjszakáján.

A Szegedi Vadaspark is részt vesz az Állatkertek Éjszakájának programsorozatában, melyet minden évben a nyár utolsó péntek estéjén szerveznek meg. Idén augusztus 30-án lesz az esemény.

Forrás: Baranov E/Shutterstock

A Szegedi Vadasparkban Afrika állatai játsszák a főszerepet, a programok pedig már este 18.00 órakor elkezdődnek. Egyrészt a Magyar Afrika Társaság tart foglalkozásokat az elefántkifutó medencéjének közelében – lesznek kézműves programok, társasjáték, ruhapróba és hangszerbemutató is -, másrészt rendeznek arcfestést a Zsiráfház teraszán és bátorságpróba is a terráriumházba.

Míg ezek a programok egészen 21.00 óráig folyamatosan zajlanak, velük párhuzamosan 18.00 órakor jön a Grim-Busz Színház egy zenés előadással, illetve 19.00 órától fellép a Serengeti Troupe – az ő produkciójukat afrikai táncház követi.

Természetesen lesznek állatbemutatók is: 19.00 órától az elefántok vacsoráznak a két előadás közötti szünetben, 19.30-kor következik a borjúfókák esti tornája, majd 20.10-től 21.00 óráig az oroszlánok, a törpevíziló és a foltos hiéna etetését lehet megnézni, illetve királypitont is lehet simogatni, áll a Szegedi Vadaspark Hírlevelében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.