Ezekben a fürdőkben szeptembertől olcsóbban strandolhat

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 24. 13:25

A legforróbb nyári időszakban már megmutattunk néhány vajdasági fürdőhelyet, ahol még a főszezonban is olcsón strandolhatnak. És itt van például ez az itthon található hegykői fürdő is, ahol szintén meglehetősen kedvező áron vásárolhatják meg a napi belépőjegyet. De, ha épp a késő nyári fürdőzést tervezi, akkor is van néhány ajánlatunk önnek. Ezekben a fürdőkben ugyanis az indián nyár tiszteletére kedvezőbb árakkal várják a csobbanni vágyókat.

A demjéni Cascade Barlang- és Élményfürdő nem tartozik a legolcsóbbak közé. Itt a főszezonban még hétköznap is a drágább, hétvégi belépő árakat kell megfizetni, ami egy felnőtt estében közel 6 ezer forintot jelent. A jó hír azonban az, hogy szeptembertől valamennyivel kedvezőbb árak mellett látogathatják meg az egyébként valóban hangulatos fürdőhelyet: a belépő ára egy napra 4990 forint lesz. A mintegy 19 ezer forintos családi jegyből pedig ezer forintot engednek majd az iskolakezdéstől számítva.

Színesben pompázsik a Cascade Barlang- és Élményfürdő Forrás: Cascade Barlang- és Élményfürdő

A gyulai Várfürdőben szeptember 10-ig lesznek érvényesek a főszezoni árak - írja a Termal Online. Az ezt követő enyhébb, de még nyárias szeptemberi napokon a gyógyfürdőbe és a strandfürdőbe is egy kicsivel olcsóbban lehet majd lubickolni: a felnőtt belépő 2400 forint lesz, az Aqua Palota élményfürdőbe szóló kiegészítő jegyet pedig hétköznaponként 1600 forintért, hétvégén 1800 forintért válthatják meg.

Kültéri gyógymedence a gyulai Várfürdőben Forrás: Várfürdő

A hajdúszoboszlói Hungarospa, ahogyan arról mi is írtunk, két vadonatúj gyerekmedencével indította az idei nyarat, és ezzel a korábbi éveknél is több családot vonzott. A legmelegebb napokon tízezrek hűsöltek a megújult fürdőben. A turistaözön minden bizonnyal szeptemberben sem ér véget, hiszen az utószezonban itt is olcsóbb belépőkkel várják a vendégeket. Azzal viszont számolni kell, hogy szeptember 3-ától a strandfürdő nyitvatartási ideje is csökken, 19 óra helyett már 18 órakor bezár. Az aquaparkot pedig csak hétvégén lehet majd látogatni, a többi napon ugyanis zárva tart.

Hungarospa, Hajdúszoboszló, Fürdő Forrás: azevfurdoje.hu

A mezőkövesdi Zóry Gyógy- és Strandfürdőről már néhány éve is írtunk, amikor megkapta a gyógyhely kinevezést. Az egész évben nyitva tartó fedett fürdőben 3 különböző hőfokú gyógymedencét, uszodát és gyógyászati részleget találnak a vendégek, de wellness és szauna részleg is működik. A fürdő szolgáltatásait már augusztus 27-étől olcsóbban vehetik igénybe: a felnőtt belépőjegy 2200 forint helyett 2000 forint lesz, valamint a nyugdíjas belépőjegy ára is csökken kétszáz forinttal, ami azt jelenti, hogy 1800 forintért lehet majd megvenni. A csúszdaparkot azonban már csak bő egy hétig, szeptember 2-áig használhatják, azt követően jövő nyárig bezár.

Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, Mezőkövesd Forrás: zsory-furdo.hu

Aki már járt a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben, az jól tudja, hogy a nyári felfrissülésért és az itt eltöltött hosszú hétvégékért is borsos árat kell fizetni – ilyenkor ugyanis felemelik a fürdő árait. A jó hír az, hogy szeptember elsejétől végre visszatérnek a kedvezményesebb belépők: a felnőtt jegyeket 3700 forintért, a közel 10 ezer forintos családi belépőt pedig nemsokára 9400 forintért kínálják. Sárváron a csúszdapark egészen szeptember végéig tart nyitva, annyi változással, hogy a megszokottnál később, 11 órakor nyitnak.

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő Forrás: facebook / Sárvári Gógy- és Wellnessfürdő

A Zalakarosi Fürdő tavaly köszöntötte a harmincmilliomodik fürdőzőjét. Ha esetleg az idei tomboló nyáron valakinek nem sikerült eljutnia a fürdőbe, akkor az jó, ha tudja, hogy a kinti strandfürdő még szeptemberben is teljes kínálattal működik, ráadásul több száz forinttal olcsóbban lehet része medencés élményekben, mint a főszezonban. Szeptemberben az Adrenalin csúszdapark már nem üzemel, a Kölyökstrand pedig szeptember 16-án zár be. Amennyiben úgy dönt, hogy meglátogatja Zalakarost, azt javasoljuk, a város új kilátójára is szánjon egy kis időt. Az új épület ugyanis immár 23 méteres magasságba nyújtózkodik, és csodás panorámát kínál annak, aki bevállalja a tetejére vezető 91 lépcsőfokot.

Zalakarosi Fürdő Forrás: facebook / Zalakarosi Fürdő / Készítette: Meszaros Renato

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.