A British Museum-ot 1753-ban alapították, mint a világ első nyilvános múzeumát. Már a kezdetekkor is szabad belépést nyújtott a termeibe " minden tanulnivágyó és érdeklődő embernek". A látogatók száma azóta egyre csak növekszik, míg a 18. században úgy 5000-en érdeklődtek a múzeum gyűjteményei után évente, úgy a mai, pontosabban a 2017-es adatok szerint évi 6 millióan keresik fel a termeit; egyiptomi gyűjteményét, kínai kereámiáit vagy éppen a híres Rosetta követ, melye 1802-ben sikerült birtokba vennie.
A hivatalos brit turistaügynökség, a Visit England által kiadott listán a British Museum után a londoni Tate Modern Múzeum következik, valamivel több mint 5,5 millió látogatóval. Az ingyenesen látogatható nevezetességek között a harmadik a londoni Nemzeti Galéria, a negyedik a brightoni kikötő, az ötödik pedig a londoni Természettudományi Múzeum lett – írta az MTI.
De a brit turistákat nem csak az ingyenes helyek vonzzák; az ország leglátogatottabb fizetős nevezetessége például a Tower lett. A középkori londoni épületegyüttest 2,8 millióan keresték fel, és ezzel kilencedik éve vezeti a legnépszerűbb fizetős látványosságok listáját. A világörökségi helyszínt a chesteri állatkert követi a második helyen 1,9 millió vendéggel. Az első ötbe bekerült még az Észak-Yorkshire grófságbeli flamingópark, a hajókázás a Windermere-tavon és Stonehenge is.
A Stonehenge kőóriásait valószínűleg - már csak névről is - jobban ismerjük, mint az előtte szereplő Windermere-tavat, pedig ez a tó a királynője az angliai Tóvidéknek (Lake District). A gleccsertónak akkora a vízfelülete és a víztömge, hogy nem találni még egy ilyet Angliában; sőt sokak szerint inkább hasonlít egy skót loch-hoz (skót kifejezés a nagy és mély tavakra, kisebb beltengerekre). Már azóta vándorlonak ide a turisták, hogy 1847-ben berobogott az első gőzős a tó melletti városba, és azóta is a Tóvidék Nemzeti Park legforgalmasabb része.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.