Látták már azt a szelíden mocsaras, puhafás ligeterdős területet, amelyet a Bodrog és a Tisza ölel körbe, és amely a sárospataki Rákóczi-vár egykori vizes védvonalát is jelentette? Mert mi néhány napja megnéztük, és bizony jó szívvel ajánljuk, hogy idén nyáron olvasóink is üljenek csónakba, és keressék meg hazánk legnagyobb érintetlen árterületét, a Bodrogzugot! A terület minden évben a tél végi hóolvadáskor és a nyár eleji esőzések idején víz alá kerül, ezzel pedig a hazánkban olyan ritka madaraknak tud otthont adni, mint a bölömbika, a törpegém, a haris vagy a kárókatona.
A gyönyörű vidék bejárásához a tokaji Tisza-híd rakamazi hídfőjénél található Zenit Vízibázis például remek kiindulópont, ahol a kerékpár mellett számos sporteszközt, köztük kenut, kajakot és sárkányhajót lehet bérelni. A sárkányhajó az egyetlen hajótípus, amit a túrázók csak szakvezetővel együtt használhatnak, és amelynek indulása előtt egy átfogóbb oktatáson vesznek részt. A Zenitesek például a sárkányhajózásra 2 és 4 órás programot építettek, és bár az ilyen hajóban lapátolás aktívabb részvételt igényel, lelkes kezdők is kipróbálhatják.
De talán a legjobb, ha horgászcsónakot vagy motoros kishajót kölcsönöznek, amelyekkel a Tisza náddal és gyékénnyel benőtt holtágaiba is el tudnak jutni. Tokajból indulva például különböző tematikus túrán fedezhetik fel a Tisza-Bodrog találkozásának élővilágát, a vadregényes csatornákon át pedig még a Bodrogzugba is beevezhetnek, ahol a partmentén már bólogató fűzfák, nyárfák és kőrisek mutatják majd az utat. A kezdők 5-10 kilométeres, de akár több napos, gyerekkel is teljesíthető túrák közül választhatnak a lassú folyású Bodrogon. Utóbbi esetében a folyó felső szakaszára, Felsőbereckire szállított kenukon csoroghatnak le Sárospatakra, másnap megszállhatnak az olaszliszkai kempingben, a vízitúra végén pedig Tokajba érkeznek vissza.
A haladó evezősök már a gyorsabb folyású Tiszát is élvezni fogják, ha pedig csillagtúrára indulnának, akkor bázisként használhatják a Vízisport Turistaházat, amely eredetileg úttörőtábornak épült a '80-as években. Ennek emlékét nemcsak a szomszédos étterme falára festett üttörő-szettes srácokat ábrázoló képen, de hangulatában is őrzi; az udvarán a hajópark mellett egy játszóteret és több grillezésre, tűzrakásra kialakított helyet is találnak majd.
Ha azonban evezés helyett legszívesebben csak gyönyörködnének a vidékben, akkor szálljanak fel egy menetrendszerűen induló sétahajóra vagy annak egy szárazföldi programmal összekötött járatára. Ha utóbbira neveznek be, akkor részt vehetnek pl. egy fecske-járaton, amely Közép-Európa legnagyobb fecske-telepéhez vezet Szabolcsba. De ugyanitt, a szabolcsi kikötőben a fedélzetről leszállva, szintén egy túravezető kalauzolásával nézhetik meg azt a honfoglalás-kori földvárat is, amelyet még Szabolcs vezér építtetett szálláshelyként a 950-es években.
Zenit Vízibázis nyitvatartás: minden nap 8-tól este 8-ig
Kenu bérlése: 1000 ft/fő/nap
Menetrendszerűen induló sétahajó: felnőtteknek 1500, gyerek (3-18 éves korig) és 65 év
felettieknek 1200 forint
Travelo tipp:
Bár idén a korai meleg miatt korábban kezdtek násztáncba a kérészek, ha a napokban indulnak útnak, talán nem maradnak le a Tisza virágzásáról sem. Ha pedig ezt is látták, jelentkezzenek be a tokaji vár romjaihoz vezető kétórás túrára, vegyenek magukhoz naptejet, távcsövet, sildes sapkát vagy fejkendőt, és üljenek csónakba. A Rákóczi-korabeli várrom évek óta zajló régészeti feltárásába idén nyáron már a vízitúrázók is bekapcsolódhatnak egy szakképzett régész segítségével.Sóstógyógyfürdő az egészségturisták apró oázisa, tölgyerdővel ölelt fürdőkkel, hatalmas állatparkkal és hazánk legnagyobb múzeumfalujával Nyíregyháza külterületén. Nevét a két részre osztott, sós vizű szikes taváról kapta, amelynek egyik részét a horgászok és a csónakázók, a másikat a strandolók vették birtokba. Az elmúlt években Sóstó összes látnivalóját hangulatos sétányokkal kapcsolták össze, és hamarosan átadják 3 kilométer hosszú tanösvényét, hogy a túrázók a Sóstói erdő állat- és növényvilágát is megismerhessék.
A tanösvény a Nyíregyházi Állatparkig vezet majd, amelynek 30 hektáros területén az állatvilág ötszáznál is több faja és mintegy ötezer egyede él. Meglátják, egészen különleges élmény a szavannai világrész bejárása, ahol egy bambuszhídon felülről nézhetjük az afrikai patásokat. De a Zöld Piramis meleg, párás esőerdő-háza, a ráják és cápák lakta Ócenárium és a fóka show is a kihagyhatatlan programok listáját gazdagítja.
Szintén Sóstógyógyfürdőn található hazánk legnagyobb, nyírségi skanzene, a Sóstói Múzeumfalu is. A szalma- és nádtetős házak között lépkedve tényleg olyan, mintha egy XIX. század végi faluba csöppenne az ember. Nemcsak a redőnymentes időket láthatjuk megelevenedni, amikor még egymásra fektetett akácfaágakkal sötétítettek az ablakokban. De benézhetünk például egy korabeli fényképész műhelyébe is, aki a fotók idilli háttereként színes művirágcsokrot és plüsskanapét választott stúdiószobájába. Aztán láthatjuk a vegyeskereskedések elődjét, a szatócsboltot is, amely ma a múzeum ajándékboltjaként működik és különleges, szilvás, mézes nyírségi kalácsokat árul.
Ha pedig szívesen tennék próbára magukat a kézműves mesterségekben, akkor augusztus 20-ig a hét egyes napjain különböző régi foglalkozásokban merülhetnek el. Keddenként szövögethetnek a besztercei portán, szerdánként kemencében sült és sparhelten főtt finomságokat kóstolhatnak, és amíg a dolgos csütörtökök a fazekasság jegyében telnek, addig a hétvégéken már a gyógyító füvek titkos tulajdonságait ismerhetik meg a temetőcsősz portájának kiskertjében.
Négy éve egy honfoglalás-kori Nyires nevű faluval bővült a skanzen, amely öt lakóépületen keresztül mutatja be, hogyan éltek a jobbágyok és a földművesek az Árpád-korban. Tavalyelőtt pedig megnyílt egy pálinka- és rendezvényház, így ma a múzeumfalu közvetlen szomszédságában Szabolcs-Szatmár-Bereg megye pálinkakultúrájával és a Felső-Tisza-vidék három eredetvédett gyümölcspárlatával: a szabolcsi alma-, a szatmári szilva- és az újfehértói fürtösmeggy-pálinkával is megismerkedhetünk közelebbről.
Nyitvatartás: április 1-től szeptember 30-ig 10 és 18 óra között, október 1-től 31-ig 9 és 17 óra között
Belépő: felnőtteknek 1000, érvényes diákigazolvánnyal (6-tól 26 éves korig) 500 forint. A múzeumfalu minden hónap 3. vasárnapján ingyenesen látogatható.
Ha azonban a természetjárást szívesen kombinálnák magaslatokon szerezhető élményekkel, akkor a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandparkban a helyük. Itt található az ország leghosszabb bobpályája (2275 méter), a szintén hosszúságú rekordot tartó ülőszékes libegője (1332 méter), és itt feszítették ki először hazánkban az 1036 méteres extrém kötélcsúszdát is. A három szintre tagolt park alsó állomásán, a Magas-hegy lábánál egy kívülről is megmászható Mászófal Központ, egy turistaszálló és egy görkorizásra is alkalmas Jégcsarnok működik, de erről a szintről indul a bob és az ülőszéles libegő is.
Ha a középállomáson kiszállnak a libegőből, akkor négy különböző nehézségi fokra épített kalandparkot, óriás úszógumikkal becsúszható hófánk-pályákat találnak, és az erdőbe vezető tanösvény első métereit is erről a szintről tehetik meg.
Akit azonban az erdei élővilágról szerezhető tudásnál hamarabb hoz lázba a 80 km/órás sebességgel száguldás 152 méteres magasságban, az a Sólyom névre keresztelt átcsúszó pályát keresse. A Magas-hegyi kilátó és a Szárhegy között 1036 méter hosszan húzódó drótkötélen mindenki a méreteihez illő hevederbe ülve feszegetheti saját határait, az élménye megörökítéséhez GoPro kamerát bérelhet, a csúszásáról készült videót pedig később, emailben kapja meg.
Ha valaki ehhez mégsem érezne kellő bátorságot, akkor az átjutást a csúszópálya mellett párhuzamosan futó sárgára festett, hatszemélyes, üvegpanorámás Dongó egyik kabinjában is megoldhatja. De még mielőtt olvasóink így tennének, lépcsőzzenek fel a Magas-hegy csúcsára épített többszintes kilátóba, ahol nemcsak Sátoraljaújhely, de az egész Bodrogköz és Hegyalja panorámáját is megcsodálhatják. Aztán ha a nap végén úgy érzik elegendő izgalmat és élményt gyűjtöttek, akkor a Szár-hegyen található Szentkoronát formázó Szent István-kápolnától (Magyar Kálvária) levezető úton kényelmesen visszatérhetnek a városba.
Nyitvatartás: hétköznapokon 10-től 19 óráig, hétvégén és ünnepnap 09-től 19 óráig
Jegyárak: Bobpályán egy csúszás felnőtteknek 800, gyerekeknek 650 forint; kalandpark pályától függően, de kortól függetlenül 1 440-től 2990 forintig. Dongó: retúrjegy felnőtteknek 3000, gyerekeknek 2450 forint. Sólyom: felnőtteknek 3 850, gyerekeknek 3300 forint. Libegő: retúrjegy felnőtteknek 1590, gyerekeknek 1320 forint. A libegőt a kezelő személyzet segítségével mozgáskorlátozottak is használhatják. Minden másról bővebben itt.
Emlékeznek még a Szerencsi Csokoládégyár magyar várakat bemutató sorozatára? Mert mi ahogy megláttuk a várat, egyből az a látvány ugrott be, ahogyan a csokiszelet csomagolására festették a nyolcvanas években: büszkén, sziklaszilárdan és megközelíthetetlennek tűnő magasságban. Alaptulajdonságaiban nem sokat változott: ma is megdolgoztatja a látogatót, ha az a terve, hogy felkapaszkodik a falu fölé 170 méterre magasodó, messziről fehérlő várba.
Pedig aki utoljára az osztálykirándulásán járt itt, alaposan meglepődik, ha elindul a várparkoló melletti emelkedő ösvényen. A mintegy negyed órás sétával teljesíthető félúton ugyanis ma már a pénztárnak, pihenőnek és mosdóknak is helyet adó Alsó Vár fogadja majd, ahonnan újabb negyed óra alatt meredek fa- és sziklalépcsőn keresztül tud majd a Felső Vár bejáratához jutni. Az elmúlt években megújult a vár kápolnája – amelyet ma polgári esküvői szertartásra is le lehet foglalni –, a palotaszárnya és az alsó bástyája is.
A középkori várurak vadászatokkal és lakmározásokkal sűrűn tarkított életéről ma már 500 forintért bérelhető audioguide-ok, interaktív eszközök és a berendezések előtti mozgásérzékelővel ellátott hang-alapú információs rendszer mesél. De ha szerencséjük van, akkor a másfél órás, ingyenes tárlatvezetést a régi várkapitány, Feri bácsi nyújtja majd élvezhetően hosszabbra a vártörténet legizgalmasabb epizódjaival.
Az erődről már az 1200-as években vannak írásos feljegyzések, majd bő 300 évvel később az ország akkoriban egyik legnagyobb birtokos családjából származó Perényi Péter kezdte átépíttetni, aki a sárospataki Rákóczi-várnak is ura volt. Ezt követően alakították ki benne többek között a női palotaszárnyat, amelynek termeit végig járva az is kiderül, hogy a kívülről kiugró téglatest formájú épületrészt valójában – a néhány látogatót még ma is megtévesztő, de nem működőképes – árnyékszékek miatt alakították ki.
A Magyarország egyik természeti csodájaként is emlegetett vár nem múzeumként, hanem történelmi emlékhelyként működik, ezért ne is keressenek eredeti bútorokat benne. Ugyanakkor az erőd összes cserépkályháját egy-egy megtalált darabjuk alapján építtették újra, és bár ma már gázzal fűtik, télen rendszeresen használják. A vár kapcsán gyakran említik az 1526-os mohácsi csatavesztés évét, amikor Perényiék közül a fentebb említett Péter a Magyar Királyi Szent Koronát annak őrzőjeként Visegrád helyett Füzér várába vitte és ott rejtegette a török elől egy teljes éven át. Ma ezt az időszakot a vár egykori koronaőrző helyiségében, a Szent Korona hologramjával idézik meg.
A füzéri vár emlékét egyébként ma már Perényi-dinár formájában is haza vihetjük. Két éve ugyanis a vár eredeti pénzverőjét is elkezdték használni, ahol Perényi maga is pénzt gyártott, amikor a törökkel lepaktáló Szapolyai János fogságába került.
Travelo tipp:
A gótikus stílusú Várkapolnát alaposan nézzék meg belülről és kívülről egyaránt, mert ez a füzéri vár legépebben megmaradt része. Ahhoz, hogy eredeti kőfalait megőrizzék, a mennyezetének tartógerendáit helyezték át úgy, hogy véletlen se kelljen a falakat mozgatni, kiegyenesíteni. Így a pisai ferde toronyhoz hasonló módon az egyik fal még ma is egy kicsit kifele dől, pont úgy, ahogyan évszázadokkal ezelőtt.Nyitvatartás: június 14-ig minden nap 10-től este 6-ig, június 15-től augusztus 31-ig 9-től este hétig, szeptember 1-től október 23-ig 10-től este hatig, október 24. és március 14. között hétfő kivételével 10-től délután négyig
Belépő: felnőtteknek 1700, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 1100 forint, fogyatékkal élők 1 kísérőjükkel ingyen látogathatják a várat.
Parkolás: Várparkolóban 600 forint/nap
Tématámogatás. Készült a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.